Birodalma végső határain érték a legnagyobb veszteségek a világhódító Nagy Sándort
2021. június 4. 08:39 Múlt-kor
Korábban
A meztelen bölcselő
A hadjáratok során a támadók olyan jelenségekkel is találkoztak, amelyekkel korábban még nem. Plutarkhosz szerint ekkor került Nagy Sándor birodalmába Kalanosz. A szerző szerint ő egy gümnoszofista volt, amely egy általános megnevezése volt az aszkétáknak (gümnoszofista: ’meztelen bölcselő’).
Kalanosz a görög nevét vélhetően onnan nyerte, hogy a ’Kalé’ szóval üdvözölte azokat, akikkel találkozott. A római történetíró szerint ő javasolta Nagy Sándornak azt is, hogy a birodalma középpontját helyezze Babilonba.
Ezt úgy érte el, hogy egy száraz bőrdarabot terített le, és ráállt egymás után mindegyik szélére, majd középre.
Előbbi esetekben a bőr felemelkedett, utóbbi esetben nem. Így szimbolizálta azt, hogy a birodalom egyensúlya érdekében annak középpontjába kell helyeznie a fővárost.
Kalanoszt az tette híressé, hogy Kr. e. 323-ban, amikor már igen öreg volt, Szúzában elosztogatta mindenét az emberek között, majd önként egy máglyára vetette magát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.