A svédek szembenéztek a holokauszttal
2005. július 4. 12:02
Kétezer haldokló, francia, orosz és lengyel fogvatartottat szállított koncentrációs táborokba száz fehér svéd busz.
Svédország II. világháborús szerepvállalásából két dologra kifejezetten büszke: Raoul Wallenberg magyarországi zsidómentő akciójára és a svéd Vörökereszt egykori alelnöke, Folke Bernadotte fehér buszaira, amelyekkel 1945 márciusában és áprilisában - Heinrich Himmler, az SS vezetőjének beleegyezésével - 15 ezer skandináv foglyot menekítettek ki koncentrációs táborokból biztonságos svéd területre. Mindkét akciót a mai napig a bátor humanitárius segítség szimbólumaként tartják számon a világon - állítja Ingrid Lomfors svéd kutató Vak feladat címû tanulmánya, amelyet a párizsi Libération ismertetett.
"A háború után ennek az akciónak az emléke a nemzeti identitás fontos pillére lett" - nyilatkozta Lomfors, de valójában az ország semlegességén a nemzeti érdek győzedelmeskedett. Kiderült az is, hogy a svédek javasolták a németeknek, hogy J betűvel jelöljék meg a németországi zsidók útlevelét a könnyebb kiutasítás érdekében, s emellett engedélyt adtak a német katonák vonatjainak áthaladásához a megszállt Norvégia felé.
(Panoráma - Venczel Katalin, Párizs)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.