Ulászló, II. (Jagelló-ház)

Ulászló, II., közkeletű nevén DOBZSE LÁSZLÓ (szül. 1456. - megh. 1516. márc. 13. Buda), 1471-től Csehország és 1490-től Magyarország királya; közkeletű nevét azzal szerezte, hogy mindent ráhagyott tanácsosaira.
IV. (Jagelló) Kázmér lengyel király legidősebb fia volt, 1470-ben választották meg cseh királynak. Uralkodása kezdetén ellenfele volt Hunyadi Mátyás magyar király, aki 1478-ban az olmützi szerződésben jogcímet szerzett Morvaország, Szilézia és Lausitz korábban a cseh korona alá tartozó tartományaira. Mátyás halála után, 1490-ben azonban II. Ulászló néven magyar királynak is megválasztották. Engedékeny és gyengekezű uralkodása alatt megnőtt a nemesség hatalma mind a két királyságban, és a király megerősítette uralmát a már egyébként is elnyomott jobbágyság felett, Magyarországon különösen az 1514-es Dózsa György-féle parasztháború után. A még abban az évben megtartott országgyűlésen mutatta be Werbőczy István a Hármaskönyvet; amely királyi megerősítést kapott, de törvényerőre nem emelt szokásjogi kézikönyv a köznemesség emancipációs törekvéseit is kifejezte a bárókkal szemben. Ulászlónak szembe kellett néznie I. Miksa császárnak a magyar trónra támasztott igényével, és arra kényszerült, hogy elfogadja a Habsburgok örökösödését saját országaiban, ha családja magtalanul kihalna (pozsonyi béke, 1491; bécsi szerződés, 1515). Ez a szerződés hozzájárult a Habsburgok Duna-menti birodalmának későbbi kialakulásához.