2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal Johannes Kepler

2004. szeptember 13. 12:06

Regensburgban meghal Johannes Kepler német csillagász és matematikus, egyetemi tanár. Kepler 1571. december 27-én született a württemberg-i Weil-der-Stadt-ban. A württembergi herceg ösztöndíjával került 1587-ben a tübingeni egyetemre. Csillagászati professzora Michael Mäestlin volt, aki kortársai között talán egyedül hitt a kopernikuszi rendszer igazságában, s ez tanítványára is hatott. Egyetemi fokozatait megszerezve, Kepler evangélikus lelkésznek készült, majd 1594-ben félbeszakítva teológiai tanulmányait, Grazban elfoglalta az evangélikus kollégium matematika-tanári állását. 1596-ban adta ki Kozmográfiai rejtelmek című művét. A tanulmányt elküldte Tycho Brahénak, aki ekkoriban lett Rudolf császár udvari matematikusa. Brahe nem értett egyet Kepler kopernikuszi felfogásával, de lenyűgözte a szerző matematikai és csillagászati tudása, és 1600-ban meghívta őt a Prága melletti Benatek csillagvizsgálójába. Brahe halála után Kepler lett az utóda, és megfigyelési anyagait is ő örökölte. 1601-ben közzétette Az asztrológia megbízhatóbb alapjairól című kötetét, melyben elutasította, hogy a csillagok befolyásolják az ember sorsát. Mégis, hitt abban, hogy az egyén és az univerzum összhangban van egymással, s mint asztrológus is nagy tekintélyt szerzett. 1604-ben megfigyelt egy szupernóvát, amely 17 hónapig látható volt. 1609-es Új csillagászat (Astronomia Nova) című könyvében - amely Brahe hatalmas megfigyelési adatgyűjteményén alapult - ismertette első két törvényét. Kimutatta, hogy a Mars ellipszis pályán kering, melynek egyik fókuszában a Nap áll. Ezzel megtörte a tökéletes körpályák ptolemaioszi dogmáját, s bebizonyította, hogy a bolygókat a Nappal összekötő sugár egyenlő idők alatt egyenlő területeket súrol. A két első törvény után 1619-ben, A világ harmóniája (Harmonices mundi) című könyvében fogalmazta meg harmadik törvényét: a bolygók Naptól mért távolságai (pontosabban a fél nagytengely) köbének és a keringési idő négyzetének aránya állandó. Elemezte a látás folyamatát is, lefektetve az emberi szem szerkezetére vonatkozó alapismereteket. A Kepler-féle távcső két, illetve három lencséből áll, s valódi, vetíthető képet adott. 1612-ben Linzbe költözött, s kiadta A kopernikuszi csillagászat összefoglalását. Három törvénye előkészítette Newton általános tömegvonzási elméletét. Felfogása átmenetet képviselt az égbolt ősi, geometriai leírása és a modern, dinamikai csillagászat között, ő vezette be az asztronómiába az erő fogalmát.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár