Debreceni diákok leideni peregrinációja a XVII.-XVIII. században
2005. november 23. 19:52 Bozzay Réka
A Magyarország és Európa közötti kapcsolatok kutatása a rendszerváltozás óta reneszánszát éli. Tanulmányok sora bizonyítja, hogy Magyarország évszázadok óta tart fenn kapcsolatot Európa nyugati felével a tudomány, a kultúra és a politika területén. E kutatások sorába illeszkedik az utóbbi években megélénkült érdeklődés a magyar diákok külföldi peregriniációja, vagyis idegen országokbeli tanulmányai, `akadémia járása` iránt.
A peregrináció személyi, felsőbb hatósági és anyagi feltételei
Az összes németalföldi egyetem minden magyar diákját érintő összefoglaló munka még nem született, bár az erdélyi diákok XVIII. századi németalföldi peregrinációjával Henk van de Graaf- Kolozsváron tanult holland református lelkész- foglalkozott. A Református teológusok készítettek tanulmányokat az egyes holland egyetemeken és akadémiákon megforduló magyar diákok tanulmányairól, itt említhetjük Segesváry Lajos doktori értekezését 1935-ből, mely az utrechti egyetem magyar hallgatóit veszi számba, Ferenc Postma habilitációs értekezését, ami a franekeri egyetemen tanult magyar diákok tanulmányairól készült átfogó értekezés.A leideni egyetem látogatásának története iránt kisebb volt az érdeklődés az egyháztörténészek és teológusok körében. A mindezidáig legteljesebb leideni diáknévsort Friedrich Teutsch közölte az Archiv des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde XVI. kötetében. A leideni egyetem magyar diákjainak névsorát közölte még Birtha József a Debreceni Protestáns Lapban, illetve Antal Géza a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban. A két utóbbi forrásközlés azonban nem teljes, mert a neveken kívül csak elvétve tesz említést a diákok származási helyéről, életkoráról, egyetemi szakjáról. A névsorokon kívül magyar diákok leideni életéről, a leideni rektor előtti pereiről a Leidenben - is - tanult Miklós Ödön írt két tanulmányt.
A leideni peregrináció történetének kutatása tehát - a pontos névsorok és részletes forrásfeldolgozások hiánya miatt - a mai napig időszerű. Az előadás e peregrináció egy kis szeletével: a debreceni diákok tanulmányaival kíván foglalkozni a XVII.-XVIII. században.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap