Sorsfordító márciusi idusok
2006. március 14. 14:00
Korábban
Idusok a modern korban
Esemény: Joachim Murat kikiáltotta Itália egységét
Időpont: 1815
Történet: Murat 1795-ben a királypárti puccs idején ismerkedett meg Napóleonnal, önkéntesként ő szerezte meg a Nemzeti Gárda negyven ágyúját, amellyel a lázadást leverték. Napóleon 1808-ban emelte Nápoly királyává, amit Murat némi nehezteléssel fogadott, hiszen az ő álmai között a spanyol trón szerepelt. Országát azonban nagy gonddal kormányozta, sőt némi függetlenségre is törekedett: reformokat vezetett be, önálló hadsereget állított fel, és hatályba léptette a francia polgári törvénykönyvet.
1813-ban a lipcsei vereség után visszatért Nápolyba és olyan szerződést kötött Ausztriával, amely meghagyta királyságát. Amikor azonban összeült a bécsi kongresszus, a diplomatáknak kifizetett hatalmas summák ellenére bizonytalanná vált helyzete, hiszen a Bourbonok igényt tartottak Nápolyra is. Az elkeseredett Murat mindkét oldalon be akarta biztosítani magát: alázatos levelet írt XVIII. Lajosnak, de érintkezésbe lépett az Elba szigetére száműzött Napóleonnal is, aki tájékoztatta visszatérési terveiről. Amikor Napóleon partra szállt Franciaországban, Murat is támadásba lendült Itáliában. Elfoglalta Rómát, Anconát és Bolognát, de az olasz egységre irányuló felszólítása visszhang nélkül maradt.
Hatás: Murat Nápolyi Királyságából kiindulva szerette volna egyesíteni a félszigetet, ami ekkor még nem sikerült. A francia forradalom azonban itt is megtette a hatását: az olasz egység gondolata már csak a megvalósításra várt.
Kapcsolódó anyag: Napóleon tömeggyilkos volt
Esemény: Lemondott II. Miklós cár
Időpont: 1917
Történet: Az oroszországi februári forradalom, amelyet a polgári ellenzék, a munkások és a parasztok vívtak meg, megdöntötte a cári rezsimet, és egy ideiglenes kormány vette át az állam vezetését. A forradalmi fordulat a Putyilov-gyári munkások február végi sztrájkjából bontakozott ki Petrográdon. Március 12-én (oroszországi időszámítás szerint február 27-én) a Petrográdon állomásozó helyőrségek szövetkeztek a sztrájkolókkal. A munkások munkás- és katonatanácsokat (szovjeteket) alakítottak, amelyekben a mensevikek és a szociálforradalmárok voltak többségben. Ugyancsak március 12-én, egy ideiglenes végrehajtó bizottság, amelyet a cár által elnapolt Duma (népképviseleti testület) alakított, átvette a kormányügyek vezetését. A bizottság március 12-15. között egy, a Georgij Lvov herceg vezetése alatt álló nagypolgári-liberális ideiglenes kormányt kiáltott ki. Ugyanezen a napon II. Miklós cár a tábornoki kar nyomására leköszönt.
Hatás: Oroszországban véget ért a monarchia, ám a polgári kormány csak pár hónapig gyakorolt hatalmat: októberben a forradalom elsöpörte az addig fennálló rendszert. Az ország ezzel több mint egy évtizedig eltűnt a nemzetközi politika élvonalából.
Kapcsolódó anyag: Az utolsó orosz cár
Esemény: Véget ért a 21 éve tartó katonai diktatúra Brazíliában
Időpont: 1985
Történet: Brazíliában március 15-én véget ért a 21 éve tartó katonai diktatúra. Ám az új elnök, Tancredo Neves betegsége miatt nem foglalhatja el hivatalát; április 21-én meghalt. Helyébe José Sarney, a kijelölt alelnök lépett.
Hatás: Az 1984 végén indult és egy új elnök azonnali közvetlen választását sürgető népi mozgalom nem járt teljes sikerrel. Tancredo Neves, mint e mozgalom egyik vezetője, a demokratikus újrakezdés reményét keltette. Sarneyre, a hivatalban levő elnökre viszont szkeptikusan tekintettek, mivel sok éven át a katonai kormányzat híve és szűkebb hazája, Maranho állam egyik leggazdagabb földbirtokosa volt.
Kapcsolódó anyag: Választójogi reformtörekvések
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.