Bibó-breviárium
2002. május 25. 18:04
Lelkes fogadtatásben részesítette a francia sajtó Forgács Péter Bibó-breviárium című dokumentumfilmjét, amelyet a cannes-i filmfesztiválon a Rendezők két hete című program keretében mutattak be, Bibó István, töredékek címmel.
A lap röviden ismerteti Bibó István pályáját, akit Forgács "Tocqueville és Camus szintézisének" tekint, szerepvállalását 1944-ben és 1956-ban.
"Már ez a történelmi sorsfordulók által kovácsolt élet is elég lenne, hogy lebilincselővé tegye Forgács filmjét. De Bibó politikai gondolkodásának mélyreható megjelenítése a képekkel, feliratokkal, híradórészletekkel ellenáll a múló időnek, és tanulsága messze túlnő a kor térbeli és időbeli összefüggésein. E keresztény humanista politikai és társadalmi elemzései, akinek szelleme soha nem figyelt a totalitarizmus szirénhangjaira, akár nacionalisták, akár szocialisták voltak azok, ma hasznosabbak, mint valaha egy ismét a fatalizmustól kísértett korban" - írja a Le Monde, amely külön kiemeli Szemző Tibor hatásos kísérőzenéjét is.
"Politikus film, amely a képek által feltárja a XX. századi Magyarország egyik érzékeny részét" - írja a baloldali Libération. A lap szerint a filmben narrációként elhangzó Bibó-idézetek, amelyben a demokráciáról, annak kudarcairól és csapdáiról elmélkedik a filozófus, önmagukban is megállnák a helyüket.
"Az embernek kettős érzése van a filmmel kapcsolatban: csak a szövegre figyelne, időnként megállna, visszatérne egy-egy gondolatra, vagy pedig hagyná peregni szó nélkül a képeket, amelyek a maguk hangtalan módján szintén felépítik a művet. "Forgács nem annyira plasztikus, mint Gianikian, nem annyira dialektus, mint Harun Faroki, mégis erősen szárnyaló" - állapítja meg a Libération.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap