Életben vannak az első jugoszláv háborús bűncselekmény áldozatai
2006. május 2. 12:02
Élnek a volt Jugoszlávia területén elkövetett, az ORF osztrák tv-csatorna által megörökített első háborús bűncselekménynek elkönyvelt eset áldozatai - jelentette be múlt szerdán nem kis meglepetést keltve Zorán Sztankovics szerbia-montenegrói védelmi miniszter.
Korábban
A felvétel bemutatása után a háborús bűntettekben eljáró belgrádi különbíróság ügyészsége nyomozást indított, a szlovén igazságszolgáltatás viszont azt állította, hogy évekkel ezelőtt már kivizsgálta az esetet, és megállapította, hogy nem történt háborús bűncselekmény.
A szerbiai média és a közvélemény Sztankovics szerdai bejelentéséig abban a hitben élt, hogy a három katonát lelőtték. A védelmi miniszter szerdai közlése szerint az 1991-es szlovéniai háborúban 44 jugoszláv katona esett el, de nincs közöttük a felvételen szereplő három személy, mert mindhárman élnek. A zászlót lengető katona meg sem sebesült: ő szlovén nemzetiségű, és jelenleg Szlovéniában él. Az egyik sebesült egy tiszthelyettes, aki jelenleg Szerbiában él. A másik sebesültről a miniszter nem mondott semmi közelebbit.
Sztankovics mindazonáltal leszögezte, hogy a katonákra tüzet nyitottak, holott fehér "zászlót" lengettek, és ez elegendő jogalap a tettesek felelősségre vonásához. A védelmi miniszter szerint a szlovéniai harcok idején a szlovén fél sokszor súlyosan megsértette a hadviselésre vonatkozó előírásokat, de az erről szóló dokumentációt lefoglalták a horvát hadsereg tagjai.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap