Európa sorsfordító járványai
2006. június 29. 08:16
Az orvostudomány több mint száz fertőző betegséget ismer, de viszonylag kevés volt közülük olyan, amely lényegesen megváltoztatta volna a történelmet.
Korábban
A mikrobák egyik emberről a másikra, illetve állatról emberre való terjedésének számos módja alakulhat ki. Némelyik passzívan kivárja, míg eljut a következő gazdaszervezetbe. Ilyen például a szennyezett étellel terjedő kolera. Más kórokozók különböző hordozóállatot választva "utaznak" emberről emberre. Egyik leghírhedtebb fajtájuk az emberiséget a kezdetektől elkísérő malária. A legaktívabbak pedig a gazdaszervezetet alakítják át egyfajta katapulttá, ahonnan köhögés, tüsszentés, szex útján lépnek át következő áldozatukba.
Paleoantropológiai leletek igazolják, hogy az emberi faj kialakulásától kezdve szenved a különböző fertőző betegségektől. Az egyiptomi múmiákon felfedezhetők a csonttuberkulózis, a himlő és a malária semmivel sem összetéveszthető jelei. A Bibliában pedig számos utalás van arra, hogy a járványok már a Krisztus előtti időben is a települések újból és újból visszatérő hívatlan vendégei voltak.
A történelem során a háborúk és a járványok szinte mindig kéz a kézben jártak. Gyakran éppen az döntötte el a győzelmet, hogy a tömeges megbetegedések melyik fél seregét sújtották kevésbé. Hérodotosz szerint Hellászt egy máig ismeretlen járvány mentette meg Xerxész perzsa király szárazföldi csapataitól, amely 300 000 halottat követelve kényszerítette viszszavonulásra őket. Alig fél évszázaddal később azonban már éppen Athénra mért végső csapást a dögvész. A Római Birodalom terjeszkedésének megállításában is nagy szerepet játszott a II. században az állam egész területén végigsöprő antoninuszi pestis.
A cikk teljes terjedelmében a 2006. évfolyam júliusi számában olvasható!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap