Tíz új helyszínnel bővült a világörökség-lista
2006. július 17. 11:00
Korábban
2003 óta nincs magyar jelölt
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalon belül működő Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság Titkárságán (VÖMNB) az MTI érdeklődésére csütörtökön elmondták, hogy Magyarország 2003 óta nem jelölt új helyszínt a Világörökségi Listára.
Ennek az anyagi okokon kívül (a felterjesztési dokumentáció elkészíttetése 8-10 millió forintba kerül) szakmai indokai is voltak, a VÖMNB tájékoztatása szerint ugyanis a szakemberek véleménye alapján nem találtak olyan helyszínt, amelyet százszázalékos eséllyel jelölhettek volna.
A jelölési folyamat szabályai szerint a VÖMNB javaslata alapján a magyar kormány minden év február elsejéig terjesztheti elő a kiválasztott helyszínt a Világörökség Bizottságnak. 2003 óta magyar részről nem terjesztettek elő új helyszínt, a következőt - a komáromi/komarnói erődrendszert - csak jövő év elején javasolhatja a magyar és a szlovák kormány (ez határon átnyúló helyszín lévén a két állam közös felterjesztése lesz). Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi tanácsadó, szakértő szervezetek véleményezése és a Világörökség Bizottság ülésén született döntés alapján legközelebb 2008-ban bővülhet újabb magyar helyszínnel a lista.
A magyar helyszínek közül jelenleg Budapest (a Duna-parti látkép, a Budai Várnegyed, az Andrássy út és történelmi környezete), Hollókő ófalu és táji környezete, az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, az Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és közvetlen természeti környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park, a pécsi ókeresztény sírkamrák, a Fertő tó/Neusiedlersee kultúrtáj és a Tokaji történelmi borvidék része a világörökségnek.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap