Nincs köze Kumránnak a Holt-tengeri tekercsekhez
2006. augusztus 18. 12:30
Izraeli régészek szerint az 1947-ben megtalált kumráni tekercseket készítő esszénusok kolostorépülete egy kiterjedt méretű, cserépedényeket gyártó üzemnek adott helyet.
Korábban
Két évvel ezelőtt számoltunk be arról a két izraeli régészről, akik szerint a Kumrán térségében élt esszénusok egyáltalán nem voltak világtól elvonuló szerzetesek - sőt, még a Holt-tengeri tekercseket sem ők írták. A kutatók nyilatkozata akkor is komoly tudományos vitát gerjesztett, most azonban a régészek újabb bizonyítékokkal álltak elő. Esszénus fazekasok lakták?
A New York Times tegnapi számában nyilatkozó régészek szerint Kumrán csak egy híres fazekasság volt. Yuval Peleg és Itzhak Magen a lapnak elmondta, hogy a helyszínen égetőkemencéket, teljes edényeket, selejteket és több ezer agyagtöredéket találtak. A fejlett vízvezeték- és vízelvezető rendszer is feltehetőleg a gyártási igények kiszolgálására épült.
Az i.sz. 68-as zsidó felkelés során a rómaiak elpusztították az épületet. Az ekkor már közel száz éve a térség legnagyobb fazekas üzemével rendelkező település az Izrael keleti határán álló kisebb erődláncolat egyik tagja lehetett.
Norman Golb, a Chicagó-i Egyetem szakértője szerint lenyűgöző és egyúttal teljesen hihető az elképzelés, bár korántsem kizárható, hogy az épületben az esszénus közösség és a fazekasság egyszerre működhetett. A barlangokban talált tekercseket Golb és Magenék szerint több csoport írhatta, erre vall az is, hogy a szövegek mindössze elenyésző része szól esszénus tradíciókról. A tekercseket a rómaiakkal vívott háború során vitték el a menekülők a jeruzsálemi templomból, és a jeruzsálemi út elhagyása után ez volt az utolsó biztonságosnak tartott hely, ahol a tengerpart elérése előtt elrejthették azokat.
Magen szerint a tekercseket rejtő cserépedények minden bizonnyal a helyi fazekasok termékei. A kutatók még az idén megjelenő könyvükben részletesen is beszámolnak eddigi eredményeikről a nagyközönségnek, a szűkebb szakmának pedig a Biblical Archaeology Review legújabb számában helyeztek el egy kis olvasnivalót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap