Részegnek tettették magukat a szex közben rajtakapott britek
2006. október 4. 12:30
A testi örömök szigetországbeli történetét mutatja be egy most nyílt kiállítás Angliában, ahol a látogatók a tiltott szexualitáson kívül megismerhetik a prostitúcióval, homoszexualitással és nemi kérdésekkel kapcsolatos brit attitűdök változásait is.
Korábban
A Liverpooli Egyetem Levéltári Tanulmányi Központja (Center for Archive Studies, Liverpool University) legújabb kiállítása az angolok szexuális attitűdjeinek változását követte nyomon. A kiállított dokumentumok között megtekinthető egy - Múlt-koron már korábban bemutatott - 57 évvel ezelőtt készült szexuális felmérés is, amelynek publikálása a maga korában komoly problémákba ütközött.
A BBC-n látható dokumentumfilm az első angol szexológiai felmérést mutatta be, rávilágítva, hogy a felmérés adatai megdöbbentő részletességgel tárták fel az angol társadalom szexuális problémáit, s emiatt hamar el is tussolták az ügyet. A felmérésből ugyanis az derült ki, hogy öt férfiből legalább egynek volt már homoszexuális tapasztalata, négyből egy pedig prostituáltakkal is próbálkozott. A legtöbb nő - mikor megkérdezték - arról panaszkodott, hogy férje borzalmas az ágyban. A jelentésből többek közt kiderült az is, hogy öt nőből egynek volt már házasságon kívüli viszonya. A megkérdezettek közül tízből nyolcan elfogadhatónak tartották a válást, vagyis döntően elfogadták a tönkrement házasság megoldásaként.
Kézikönyvek, kalauzok, felvilágosító könyvecskék - részlet a kiállított anyagokból |
A kiállításon külön rész ismerteti, hogy a britek szexuális gátlásait miként döntötte le a második világháború. A legtöbben ugyanis a halálfélelem hatására mindent szerettek volna minél hamarabb kipróbálni. Ennek fényében nem volt meglepő az sem, ha prostituáltak zaklatták a katonákat. Ez azonban végül olyan komoly problémává fajult, hogy az ügyben krízistalálkozókat kellett tartani.
Pozitív példaként jelenik meg a viktoriánus kori feminista, Josephine Butler élete, aki a prostituáltak kulturált körülmények közt történő elhelyezéséért kampányolt, majd később a gyermekprostitúció ellen küzdött.
A látogató nem utolsósorban azt is megismerheti, miként változott a szexuális bűncselekmények büntetése. Bár a bűn megítélése hasonló volt a maihoz, a szankcionálás egészen más rendszert követett. Egy szexuális bűntényben részes férfit 1630-ban például úgy büntettek meg, hogy meztelenül vezették végig az utcákon, az ismerősei szeme láttára megszégyenítve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap