Meghal Charles Babbage angol matematikus
2004. szeptember 13. 12:06
A modern elektronikus számítástechnika úttörője Teignmouth-ban látta meg a napvilágot. Munkássága kiterjedt a függvényelmélet, a számítástechnika és a közgazdaságtan területére. 1812-ben részt vett az Analitikai Társaság megalapításában. Céljuk az volt, hogy az új európai eredményeket meghonosítsák az angol matematikában. Babbage-t tagjává választotta a londoni Royal Society. Ő kezdeményezte a Királyi Csillagászati Társaság és a Királyi Statisztikai Társaság megalapítását. 1812-13-ban jutott el a matematikai táblázatok mechanikus kiszámításának gondolatához. Később egy kis számológépet szerkesztett, amely bizonyos műveleteket nyolc tizedes pontossággal végzett el. 1823-ban kormánytámogatást kapott, hogy tervezzen egy 20 tizedes pontosságú gépet, majd részt vett a készülék gépészeti tervezésében is. 1829-39 között a matematika professzora volt Cambridge-ben. Az 1830-as évek közepén készítette el az ún. analitikai gépnek, a modern digitális számítógépnek a terveit. A gép azonban sohasem készült el, mert olyan nagy teljesítményűre álmodta, amelyhez a szükséges pontosságot kora kézművesei nem tudtak produkálni. Emiatt anyagilag tönkrement, csalódott emberként halt meg. (Babbage terveit elfelejtették, jegyzeteit csak 1937-ben találták meg.) Babbage kisebbik gépét azonban Georg Scheutz stockholmi nyomdász elkészítette, és az az 1855-ös párizsi világkiállításon kitüntetést is kapott. Babbage részt vett Anglia modern postai rendszerének létrehozásában, ő szerkesztette az első megbízható biztosítási statisztikai táblázatokat. Ő találta fel a sebességmérő egy fajtáját is, és azt a hóekét is, amely a mozdonyra szerelve a sínre került
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap