Hazatelepítik a Kazahsztánba kivándorolt cseheket
2006. november 7. 09:30
Már a közeljövőben visszatérhet ősei hazájába az a mintegy 170 cseh család, amelynek elődei a XIX. század elején vándoroltak ki a közép-ázsiai Kazahsztánba.
Korábban
A kazahsztáni csehek utolsó csoportjának hazatelepítését a napokban hagyta jóvá a cseh kormány, amely erre a célra 50 millió koronás pénzalapot különített el a költségvetésből. Ezzel gyakorlatilag befejeződne a cseh származású kazahsztáni állampolgárok hazatelepítése, amelynek első szakasza a kilencvenes években valósult meg. 1994 és 2000 között összesen 183 kazahsztáni cseh család tért vissza ősei földjére.
Csehország a kilencvenes évek közepe óta állami és humanitárius civil szervezetek támogatásával fogadja vissza az eddig Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Üzbegisztánban, Ukrajnában és Oroszországban élő cseh gyökerű családokat. Az őseik földjére visszatért családok Csehországban állami segítséget kapnak letelepedésükhöz, és támogatást kapnak azok a városok, falvak is, amelyek a hazatelepülőket befogadják.
`Tekintettel arra, hogy a cseh gyökerű közösség gazdasági és biztonsági helyzete Kazahsztánban az utóbbi években jelentősen romlott, a belügyminisztérium úgy döntött, hogy segít hazatelepíteni a közösség utolsó tagjait is` - indokolta a döntést Ivan Langer belügyminiszter. `Kazahsztán hosszabb távon ugyan a régió stabilabb országai közé tartozik, de a kormányzat viszonya az etnikai kisebbségekhez nem éppen a legjobb` - magyarázta a helyzetet Libor Dvorák, a volt Szovjetunió problémáival foglalkozó szakértő.
Az 1989-es rendszerváltás után a korábban mintegy 6000 lelket számláló romániai cseh közösség egy része is áttelepült Csehországba, így az öt bánáti cseh faluban ma már alig 3500 ember lakik. A fiatalabb romániai csehek többnyire munkát keresve érkeznek Csehországba, s többségüket hamarosan a családja is követi. Valamivel kisebb létszámú cseh közösség él Horvátországban is, de ennek körében nem tapasztalható erős kivándorlási hajlam.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn 14:20
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap