Megtalálták az ősi zsidó szekta latrináját
2006. november 15. 12:30
A halálozási ráta túl magas volt
A kutatók szerint nagyjából 100 éven át naponta 20-40 ember járt ki dolgát végezni a sivatagba a rituálisan körülírt helyre. A terület ettől hamar elfertőződött, elég volt, ha valakinek egy kis seb volt a lábán, s rögtön vérmérgezést kaphatott, vagy magával hurcolta a baktériumokat. Ezen a kutatók szerint egy rituális fürdő könnyen segített volna, azonban az a kor higiénés viszonyai mellett valószínűleg csak rontott a helyzeten.
A fürdő nem igazán frissítette őket |
A kutatók szerint ez a szokás lehet a magyarázata a kumráni magas halálozási rátának is. A kolostor temetőjében eltemetettek csupán 6 százaléka volt 40 év feletti (ez az arány a korabeli Jerikóban 49 százalék volt), így minden bizonnyal borzalmas higiénés viszonyok uralkodhattak a kolostorban.
Az esszénus-elmélet egyik legfőbb ellenzője, Norman Golb az MSNBC-nek adott interjúban megdöbbentőnek tartotta, hogy a kutatók egy latrina alapján ilyen messzemenő következtetéseket vontak le. A latrina szerinte mindössze csak annyit bizonyít, hogy emberek laktak a térségben. Golb szerint a kutatók csupán egy látványos bemutatóba gyúrták össze a több évtizedes kutatás szerteágazó eredményeit, és sajnálatosnak tartja, hogy általában csak ilyen és hasonló médiaszenzáció juthat el a nagyközönséghez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap