Kiadták a legendás magyar hírszerző ismeretlen titkait
2006. november 21. 10:15
Radó Sándor, minden idők legeredményesebb (második világháborús) magyar hírszerzőjének visszaemlékezései huszonöt évvel halála után ismét, ezúttal csorbítatlan kiadásban jelennek meg.
Korábban
A teljes kiadás 10-15 százaléka újdonság, ezeket a részeket más (kövér) betűkkel szedték. Trom András, Radó Sándor nevelt fia, a kötet összeállítója a Dóra jelenti új kiadásának előszavában elárulja, hogy a könyvből a hetvenes években főleg a szovjet katonai cenzúra nyomására maradtak ki fontos részek, dokumentumok, és az MSZMP Központi Bizottságának korifeusai is felléptek ilyen igénnyel. Trom András az MTI munkatársának elmondta, hogy a Kossuth Kiadónál megjelent kibővített kötet alapvetően három újdonsággal szolgál. Radó Sándor húsz országra kiterjedő, antifasisztákból álló hálózatot működtetett, s hatvan közreműködő, informátor neve most először lát napvilágot. Köztük volt olyan is, aki Horthy szárnysegédjével tartott fenn kapcsolatot.
További újdonság, hogy a kötet negyven, eddig nem publikált rádiótáviratot is tartalmaz, amelyekből többek között még inkább kiviláglik, milyen perdöntő volt a Radó-csoport szerepe a kurszki csata alakulásában. Az előző kiadásban Radó Sándor csak lakonikusan szólt a háború után a Szovjetunióban eltöltött tíz évéről. A második világháború egyik legsikeresebb felderítőjét, a Szovjetuniónak dolgozó Radót ugyanis - állítólag Lavrentyij Berija (belügyi és állambiztonsági népbiztos, az NKVD rettegett főnöke), személyes bosszújából - tíz évig tartották fogolytáborokban, illetve később zárt tudományos kutató intézetekben.
Radó 1945-ben Kairón keresztül került vissza a Szovjetunióba, öngyilkosságot kísérelt meg (óraüvegével felvágta a csuklóereit), de megmentették. Hazakerülésében szerepet játszott Münnich Ferenc akkori moszkvai nagykövet is. Idehaza "szakmailag abszolút kiteljesítette pályáját, bár fájt neki, hogy az Akadémia elzárkózó volt vele szemben, s csalódott volt amiatt is, hogy végül nem kapta meg (az egyébként még 1942-ben odaítélt) Lenin-rendet" - nyilatkozta Trom András.
Trom szerint a jelen verzió két alapvető fontosságú tényben nem tér el a korábbi könyvtől: a teljes Dóra jelenti is azt vallja, hogy a második világháború a fronton dőlt el, nem pedig a német belső árulásnak, illetve a szovjet hírszerzésnek köszönhetően, és változatlanul homályban hagyja azoknak a kilétét, akiktől közvetlenül a német hadvezetés legfelső köreiből folyamatosan kikerültek kulcsfontosságú hadititkok.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap