Teherautókra cserélik a tevéket a Szaharában
2006. november 21. 13:15
Timbuktuban teherutókra akarják cserélni a tevekaravánokat, amelyek évezredeken keresztül szállították az értékes árukat a Szaharán keresztül.
Korábban
A szaharai Taoudenni melletti bányáktól Timbuktuig vezető 600 kilométeres úton még ma is tevekaravánok szállítják a sót. A BBC riportere a helyszínen álmot keresve talált afrikai valóságot.
Novembertől februárig hetente legalább 50 tevéből álló karavánok indulnak el Timbuktuból a sóbányákhoz. Az út oda-vissza egy hónapig tart, visszafelé minden teve négy hatalmas sótömböt hoz, amit a Szahara `fehér aranyának` neveznek. Ezer évvel ezelőtt a Szahara sója szó szerint a súlyának megfelelő arannyal volt egyenértékű, ezért a ma Mali északi részén található Taoudenniben lévő sólelőhely meglehetősen értékes lehetett.
Ha minden jól megy, egy első osztályú sótömb 1,60 fontot (600 forintot) ér a bányánál, de Timbuktuban már ennek a négyszereséért el lehet adni. De nem mindig alakul minden úgy, ahogy kellene, mert néha elszökik egy teve, vagy rosszul teszik fel rá a rakományt, és a sótömb eltörik, ami az értékét jelentősen csökkenti. Ha az a sótömb törik szét, amit a bányász családjához kell szállítani, akkor a tevehajcsárok nem fizetnek kártérítést. A sót Timbuktuból hajón szállítják a Niger folyón Moptiba, ahol mór kereskedőkön keresztül kerül Nyugat-Afrika más területeire.
Eddig a bányászok kénytelenek voltak elfogadni ezt az igazságtalan gyakorlatot, de a teherautók sivatagi megjelenésével ma már van más választásuk is. A teve egy hónap alatt teszi meg az utat, a teherautóknak azonban ehhez csak egy hétre van szükségük. A bányászok szerint a teherautósofőrök ugyan kevesebbet fizetnek a sóért, de egyben és főleg készpénzben kifizetik az összeset, így a sérülés kockázatát átvállalják.
A tevék előnye a teherautókkal szemben továbbra is megmaradhat, ugyanis nincs szükségük drága üzemanyagra, így ha versenyre kerülne sor, akkor a hagyományos szállítási forma továbbra is fennmaradhat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50