Meghal Freddie Mercury
2004. szeptember 13. 12:06
A botrányairól is közismertté vált sztár-énekes iráni származású volt, Frederick Bulsara néven látta meg a napvilágot Zanzibárban (ma Tanzániához tartozik a fűszersziget). Anyja irodai alkalmazott, apja egy brit bíróság pénztárosa volt. Családjával a hatvanas évek elején az indiai Bombay-n át került Londonba, ahol egy művészeti iskolába járt, de hogy fizetni tudják a tandíjat, dolgoznia kellett: mosogatóként, rakodómunkásként. Grafikusművészi diplomát szerzett. 1967 augusztusában a londoni Marquee klubban egy Jimi Hendrix koncert hatására határozta el, hogy rockénekes lesz. Az 1971-ben alakult Queen előtt egy Wreckage nevű formációban próbálgatta a hangját. A Queen együttes húsz évig működött tagcsere nélkül - ez önmagában is ritkaság. (A név nemcsak királynőt jelent, hanem az angol szlengben női szerepet játszó homoszexuális férfit is.) A korai dalok közül kiemelkedik a We Are The Champions. 1975-ben elkészítették A Night At The Opera című albumot, amelyről a Bohemian Rhapsody című hatperces szám, illetve annak videoklipje szenzációs siker lett. A már világhírű együttes 1986-ban Budapesten is koncertet adott; Mercury különleges hangadottságával, extravagáns öltözködésével, mozgásával - és a kiváló muzsikusokból álló Queen - felejthetetlen estét szerzett a Népstadion hetvenezres közönségének. Az énekes 1988-as szólóalbuma, a Barcelona - világsiker. A Queen utolsó lemezét, a kitűnő Innuendo-t már nem követte turné, Mercury félrevonult a nyilvánosságtól, az AIDS betegség teljesen felőrölte szervezetét. Halálával a Queen pályafutása is befejeződött. 1992 áprilisában emlékkoncertet rendeztek a Wembley stadionban, melyen a Queen-tagok mellett felléptek mindazok a sztárok, akik tisztelték és kedvelték Mercuryt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap