Maradandó károsodást szenvedett A sikoly
2006. december 22. 11:45
Két és fél évvel ezelőtti elrablása következtében maradandó károsodást szenvedett Edvard Munch (1863-1944) norvég festőművész híres képe, A sikoly - jelentették be a képet vizsgáló szakértők.
Korábban
Ingebjörg Ydstie múzeum igazgatónő arról tájékoztatta a Nettavisen internetes újságot, hogy a nedvesség okozta károsodás és a felszíni kopás következtében a papírlemezre festett A sikoly eredeti állapota nem állítható vissza. A festményt a bal alsó sarokban érte a legsúlyosabb károsodás, és nem világos, hogy nem indult-e meg penészedési folyamat is. A múzeumban egyelőre azt mérlegelik, hogy megkíséreljék-e az okozott kár optikai elhárítását.
Az igazgatónő szerint a Madonna helyreállítási munkálata a vásznon keletkezett nagy hasadékok miatt hosszú időt vesz majd igénybe. Az nem világos még, hogy milyen eljárást válasszanak a restauráláshoz. Ydstie derűlátóan nyilatkozott arról a lehetőségről, hogy 2007 karácsonyára mindkét festmény újból megtekinthető lesz majd a nagyközönség számára is. Az elszenvedett károsodás ellenére a festmények értéke megnőtt elrablásuk óta. Hivatalos becslés szerint eddig A sikoly (61,3 millió eurónak megfelelő) 500 millió koronát, a Madonna pedig (30,6 millió eurónak megfelelő) 250 millió koronát ért.
A festményeket két fegyveres, álarcos férfi rabolta el 2004. augusztus 22-én az oslói Munch Múzeumból. 2006 elején a rablásban közvetlenül részt vett két személyt, valamint bűntársukat nyolc, hét, illetve négy évi börtönbüntetésre ítélték.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap