Kultúrvitát okozott az első kínai császár
2007. február 20. 15:00
Bő kétezer évvel Kína egyesítése után az államalapító kínai császár New Yorkot, illetve annak leghíresebb operaszínpadát is meg akarta hódítani.
Korábban
Kezdetben minden úgy indult, mint Csin fejedelemség urának győztes hadjáratai, amelyek nyomán i.e. 221-ben egyesült Kína. A Tigris és Sárkányért Oscar-díjat nyert Tan Tun (Tan Dun) kínai komponista `Az első császár` című operájában kínai és nyugati zenei stílusokat ötvözött, a szövegkönyvben és a rendezésben a leghíresebb kínai művészek, köztük Csang Ji-mu (Zhang Yimu) működtek közre, a főszerepet pedig maga Placido Domingo alakította a világ talán legismertebb operaházának kilenc előadásán.
A tehetősebb kínai zenebarátok, akik az eseményben az ország kulturális felemelkedésének jelképét látták, New Yorkba utaztak, hogy jelen legyenek az ünnepen, és lelkes beszámolókat küldtek haza a ragyogó sikerről, az előadást követő hosszú ovációról. A kínai lapok első oldalán jelentek meg a császári köntöst viselő Placido Domingót ábrázoló fotók. Ezekután, írta meg az International Herald Tibune, Pekinget hideg zuhanyként érte az amerikai kritikusok fanyalgó, sőt lekicsinylő kommentárja.
Ami a sajtót illeti, a The New York Times "óriási csalódásnak" minősítette a zenedrámát, a The New Yorker egyenesen "giccsnek" nevezte azt. A pekingi China Daily ingerülten reagált, felszólította az egyik amerikai kritikust, "adjon magyarázatot" bírálataira, majd részleteket közölt az operát pocskondiázó részekből, illetve a kínai komponista és közreműködők válaszaiból. (Az 1966-76-os időszak gyászos emlékű kínai "kulturális forradalma" idején az ilyesfajta közlések arra szolgáltak, hogy országos kampányt indítsanak a helytelennek minősített nézetek, illetve azok szerzői ellen - ezúttal a vita persze megmaradt a kritikusok közötti polémia szintjén. A kínai lap arra a konklúzióra jutott, hogy bármit is írjanak róla, az opera "mérföldkő a kulturális találkozásban".)
A zeneszerző |
Tan Tun azzal is vígasztalja magát, hogy előásott egy különleges lexikont, amelynek szerzője egybegyűjtötte, hogy az elmúlt századokban miként ostorozták a kritikusok a zeneszerzőket. "Az első császár" szerzője mosolyogva idézte a kötetből Beethoven IX. szimfóniájáról az egyik korabeli kritikát, amely megfellebbezhetetlen ítéletként szögezte le, hogy a mű "unalmas és csúnya, ostoba és reménytelenül közönséges."
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.