Hunok a Selyemút mentén
2007. február 28. 17:00
Dr. Obrusánszky Borbála történész-keletkutató a László Gyula Egyesült szervezésében a 2006-os észak-kínai expedíció eredményeiből tart beszámolót.
Korábban
Észak-Kína hatalmas területe egykoron a hun birodalom fennhatósága alá tartozott, ezért ők ellenőrizték a hatalmas eurázsiai kereskedelmi utat, a selyemutat. A hunok gazdag anyagi és szellemi kultúrája, építészeti öröksége máig megtalálhatók végig az észak-kínai tartományok emlékei között.
Obrusánszky Borbála korábban a Múlt-kornak nyilatkozva fejtette ki, hogy a Mongol Birodalom alapításának 800. évfordulóján Dzsingisz kán személye valóságos ikonná vált, amint erről májustól mi is meggyőződhetünk a Nemzeti Múzeum kiállításán. A mongol kutatók körében pedig felértékelődtek a magyarországi hun emlékek: nagyon szeretnék bebizonyítani, hogy ők is a hunoktól származnak, s kicsit irigyek ránk, hogy nekünk van hun-mondánk.
Az előadás helye: Budapest, XII. Kerületi Művelődési Központ kupolatermében (MOM, Budapest XII. Csörsz utca 18.)
Az előadás időpontja: 2007. március 20-án, kedden 19.00 órakor
Az előadásra a belépés díjtalan.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap