Fotóalbum az első világháború mindennapjairól
2007. március 6. 14:00
200 fotó segítségével ismerhetjük meg az első világégés fronton zajló eseményei és a hátországban zajló mindennapok közti különbséget.
Korábban
A Nagy Háború végleg lezárt egy korszakot a világtörténelemben. A régi Európa végét, az évszázadok óta uralkodó nagy dinasztiák: a Romanovok, Habsburgok, Hohenzollernek összeomlását is jelentette. A földkerekség és az öreg kontinens térképe átalakult. Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullott, vele együtt felbomlott a történelmi Magyarország is, amelyet a győztes antanthatalmak által rákényszerített trianoni békediktátummal szabdaltak fel. Mára szinte teljesen feledésbe merült, hogy az I. világháború magyar érdekekért is folyt. A dunai birodalom többi nemzetének fia mellett valamennyi hadszíntéren harcoltak magyar katonák, azonban mindmáig nem tudjuk pontosan, hogy az egyes frontokon hányan küzdöttek és estek el közülük. Annyi viszont bizonyos, hogy mindenütt hősiesen harcoltak, és számtalan kiemelkedő fegyvertény fűződik nevükhöz. |
A Szarajevó, Doberdó, Trianon című képes album több mint 200 korabeli fotón keresztül mutatja be Magyarország 1914 és 1918 közötti történetét, I. világháborús éveit. Az igazságos küzdelem boldog mosolyával frontra induló katonák és a hazatérő rokkantak világa - mi is történt a harcok 51 hónapja alatt? A sorozástól a kiképzésen át a frontharcokig, majd a hazatérésig kísérjük a magyar katonákat. Ott lehetünk velük a lövészárkok sártengerében, az olasz, az orosz, a balkáni, a román, a török frontokon, láthatjuk a véres harcok és a bajtársiasság pillanatait, a fájdalom óráit.
A háború azonban nemcsak csaták, haditechnikai újdonságok története - az otthoniak életében is jelen volt, a hétköznapok részévé vált. Gyermekek, asszonyok segítették az idegenben lévőket, ahogy tudták, és élték mindennapjaikat a gyász árnyékában. A Hadtörténeti Múzeum eddig sosem látott fotói az otthon maradottak életébe is bepillantást engednek.
A kötetet Balla Tibor hadtörténész térképekkel kísért összefoglaló esszéje vezeti be, a fotók időrendi sorrendben, évekre bontva követik az eseményeket.
Balla Tibor: Szarajevó, Doberdó, Trianon (Magyarország I. világháborús képes albuma). Scolar Kiadó, Bp., 2003. 224 o.
Ára: 4950 Ft
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap