A NASA foglalkoztatta a náci rakétaprogram atyját
2007. március 22. 15:00
Kilencvenöt éve, 1912. március 23-án született a Posen (ma Poznan, Lengyelország) melletti Wirsitzben (ma Wyrzysk) Wernher von Braun német-amerikai rakétamérnök.
Korábban
Az első ember készítette tárgy a világűrben
Apja üzletember, bankár és politikus volt, akit 1920-ban miniszterré neveztek ki, a család ekkor költözött Berlinbe. Wernher a berlini francia gimnáziumba járt, érdeklődését egy csillagászati távcső keltette fel a természettudományok iránt. 13 éves korában, miután elolvasta Hermann Oberth Utak az űrhajózáshoz című könyvét, tűzijáték-rakétákkal egy parkban fellőtt egy játékrepülőt, s megismerkedett a rendőrségi fogdával.Az Űrhajózási Egyesületben népszerűsítette az űrhajózás terveit, majd a folyékony üzemanyaggal nagy tolóerejű rakétákat hoztak létre, amelyek jelentős terhet voltak képesek felemelni. Von Braun felismerte, hogy a kísérletekhez csak az állam tud elegendő pénzt adni, ezért 1932-ben elfogadta a hadsereg ajánlatát. A kummersdorfi telepen - a versailles-i béke előírásai miatt teljes titokban - katonai rakéták fejlesztésében vett részt. A másfél méter hosszú A-1 rakétát még nem tudták a röppályán tartani, az A-2 azonban már 2 kilométer magasba emelkedett.
Hitler hatalomra jutása után a gyors ütemben fegyverkező nácik a civil rakétakísérleteket betiltották, annál lázasabb tempóban folyt viszont a katonai fejlesztés. A hadsereg a rakétákat tüzérségi lövedékként akarta alkalmazni, a légierő pedig rakétahajtású repülőket igényelt. A Balti-tenger partján lévő városka, Peenenmünde mellett épült fel Európa legkorszerűbb rakétatelepe, 300 millió márkáért. Itt dolgozott von Braun is, aki (saját állítása szerint kényszerből, munkájának folytatása érdekében) belépett a náci pártba, majd az SS-be is.
Pennemündében (a jobb szélen, sötét öltönyben) |
Von Braun fejlesztette ki a 260 kilométer hatótávolságú A-4 ballisztikus rakétát, a V-2-t is. Ezt felfelé bonyolult vezérlőrendszer irányította, míg lefelé szabadon repülve hullott a célra, 1 tonna robbanóanyag-terhével. A rakéta 1942-es próbáján 193 kilométer távolságra jutott és 96, majd későbbi tesztrepülései során 189 kilométer magasságba emelkedett - így az első ember készítette tárgy volt, amely az űrben járt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap