A gyémántbányászat mogulja robbantotta ki a búr háborút
2007. március 27. 15:30
Százöt éve halt meg Cecil John Rhodes brit üzletember, politikus, a De Beers gyémánttársaság alapítója, a dél-afrikai brit gyarmati terjeszkedés apostola.
Korábban
Egy milliomos politikus gyarmati álmai
Cecil Rhodes 1853. július 5-én született Hertfodshire-ban, apja lelkész volt. Gyenge fizikuma miatt iskoláit időnek előtte abbahagyta, egyetemről nem is álmodhatott. A népes család úgy döntött, utazzon Dél-Afrikába, ahol melegebb az időjárás és segítsen bátyja gyapotfarmján. Hamar kiderült viszont, hogy a gyapot nem üzlet, így a testvérek a közeli gyémántmezőkön próbáltak szerencsét.Rhodes 1873-ban hazahajózott Angliába, hogy befejezze tanulmányait, diplomáját azonban csak az 1880-as évek közepére szerezte meg, időről időre ugyanis visszatért Dél-Afrikába ügyeit intézni. Oxfordban nem csak befolyásos barátokra tett szert, de az előadásokat hallgatva a brit kolonializmus elszánt híve lett. Élete hátralévő részében egész Dél-Afrika, majd Afrika megszerzéséről - szavai szerint egy Fokvárostól Kairóig (From Cape to Cairo) terjedő brit Afrikáról - álmodott.
Az immár milliomos Rhodes elérkezettnek látta az időt, hogy kilépjen a politika színpadára. 1878-ban beválasztották a fokföldi parlamentbe, s bár rossz szónoknak bizonyult, nézeteivel mégis lenyűgözte választóit, olyannyira, hogy 1890-ben megszerezte a gyarmat miniszterelnökségét is. Hivatali ideje alatt olyan törvényeket fogadtatott el, amelyek a bányatulajdonosoknak és a gyárosoknak kedveztek, a feketéket pedig megfosztották földjeiktől.
A brit birodalmi terjeszkedés elszánt híveként Rhodes gyanakvással figyelte a búr Transvaal politikáját, az államot vezető Paul Krugerrel életre szóló személyes és politikai ellentétbe keveredett. 1895-ben anyagi és erkölcsi támogatásával megkísérelték a búr kormány megdöntését, az akció azonban totális kudarccal zárult. Rhodes elfogott bátyját bebörtönözték és kis híján kivégezték Transvaalban, ő maga lemondásra kényszerült, az események pedig egyenes vonalban vezettek a második búr háború kitöréséhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap