Fagyhalálhoz vezetett az antarktiszi versengés
2007. március 29. 15:30
Korábban
A Déli-sark hősei
Az angolok szibériai pónikkal, kutyákkal és motoros szánokkal vágtak a közel ötezer kilométeres útnak, de a hó-és jégviharok közepette hamar kiderült, hogy a pónik nem bírják a hideget és rendszeresen elakadnak a hóban. Az állatokat le kellett ölniük, ettől kezdve iszonyatos szenvedések közepette maguk húzták a szánkókat. 1911 decemberének legvégén érték el a 87. szélességi fokot, ahonnan csak Scott és négy társa folytatta az utat. Scott már induláskor felvetette, hogy Amundsen megelőzheti őket, de személyes ambíciói és anyagi okok miatt (a támogatás nagy részét az elsőséghez kötötték) tovább folytatta útját.Február 7-én halt meg az első közülük. Március 17-én egy újabb társuk választotta önként a halált, a megmaradt három brit március 19-én verte fel utoljára sátrát. A következő nap - két napi járásra, alig 18 kilométerre raktáruktól - már nem tudtak továbbmenni, s 8-9 nap múlva odavesztek az iszonyatos hóviharban. Scott utolsó, drámai naplóbejegyzése március 29-én kelt. Csonttá fagyott tetemükre, irataikra és a kőmintákkal telt szánokra csak novemberben bukkant a mentőcsapat. A holttesteket jégsírba temették és kőhalmot emeltek föléjük, a folyamatosan mozgó jég néhány év múlva a tengerbe vitte őket.
A dráma hatalmas feltűnést keltett - jóval nagyobbat, mint Amundsenék sikere -, s Scotték halálukban is a Déli-sark hősei lettek. Naplója bestsellerré vált, a tragikus hősökről költemények, szobrok, regények születtek, az addig példátlan módon, posztumusz lovaggá ütött Scottról templomokat, utcákat, sőt városokat neveztek el birodalomszerte.
Amundsen 1928 júniusában tűnt el repülőgépével, amikor az Északi sark átrepülése közben szerencsétlenül járt Umberto Nobile megmentésére indult. A Déli sarkot légi úton először 1929-ben érte el az amerikai Robert Byrd repülőgépe, az első transzantarktiszi expedíciót 1957-58-ban a brit Vivian Fuchs vezette. A Déli sarkon felépített amerikai kutatóbázist - amely a Föld legdélibb lakott helye - Amundsenről és Scottról nevezték el.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
Legfrissebb
Legolvasottabb
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap