Aggastyán filmrendező kutatja Kolumbusz génjeit
2007. március 28. 10:15
Kolumbusz származásának rejtélye a témája Manoel de Oliveira új alkotásának. A portugál művész Lisszabonban kezdte meg legújabb filmjének forgatását.
Korábban
Az ő érdeklődésének középpontjában egy, az Egyesült Államokba emigrált portugál házaspár, Manuel Luciano da Silva orvos és felesége, Silvia áll, akik 50 évet adtak az életükből, hogy bebizonyítsák: Kolumbusz portugál volt. Az erről szóló könyvük tavaly májusban jelent meg.
Az ő elméletük szerint Kolumbusz Kristóf igazi neve Salvador Fernandes Zarco volt, aki a portugáliai Alentejo tartomány Cuba nevű falujában született, és ezért nevezte el Kubának az óceánon átkelve az első nagyobb, általa felfedezett szigetet. A legendás hajós nyomán indultak felkutatni öt évtizeden át azokat a honfitársaikat, akik hazájuk elhagyására kényszerültek, de akik soha nem adták fel "portugálságukat".
Mint Oliveira elmondta, a film elsősorban az orvos életét és a felfedezések iránti szenvedélyét mutatja be. "Nem tudományos, nem történelmi, nem hazafias film, hanem regényes fikció, amely felidézi a tengeri felfedezések nagyszerűségét, és amely végül abban csúcsosodik ki, hogy Kolumbusz Kristóf portugál volt".
A rendező ezzel visszatér olyan korábbi munkáihoz, amelyek Portugália gyökereit és hazája "egyetemes dimenzióit" taglalják, mint Az utazás a világ kezdetére (1997) vagy Az ötödik birodalom (2005). A filmben a rendező és felesége, Maria Isabel Carvailhais is szerepel: ők alakítják a főszereplő házaspárt idős korukban. Manoel de Oliveira 1908-ban született, 18 évesen színészként kezdte pályafutását, első rövidfilmjét 1931-ben készítette.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.