Holokauszt-túlélők sürgetik a németországi levéltár megnyitását
2007. április 3. 09:30
A második világháborús náci koncentrációs táborokkal és az áldozatokkal kapcsolatos legnagyobb németországi titkos archívum megnyitását sürgette egy amerikai zsidó vezető.
Korábban
Paul Shapiro, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumban működő kutatóközpont igazgatója a kongresszusi meghallgatáson elmondta: az AP hírügynökség két tudósítójával télen ellátogatott Bad Arolsenbe, és az általuk áttekintett dossziékból a vészkorszak azelőtt ismeretlen részleteire derült fény. Hozzátette, hogy a hatalmas irattár további titkokat rejthet. "A túlélők számára érthetetlen, miért döntöttek úgy a nagyhatalmak, hogy visszatartják tőlünk a történelmünkkel kapcsolatos tényeket" - mondta David Schaecter, a Holokauszt-túlélők Alapítványának elnöke.
Tavaly nyáron vált ismertté, hogy zárt állományúból kutathatóvá válik a náci időkre vonatkozó legnagyobb archívum Bad Arolsenben, ahol 50 millió aktát őriznek a holokausztról. A Hessen tartománybeli településen 17,5 millió egykori fogolyra, kényszermunkásra és elűzöttre vonatkozó feljegyzést tartanak elzárva. Németország a legutóbbi időkig a személyiségi jogokra és a magánszféra sérthetetlenségére hivatkozva állt ellen a zárlat feloldásának.
A titkos állományt a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságához kapcsolódó keresőszolgálat 11 országot képviselő testülete felügyeli. Az amerikai külügyminisztérium szerdai közlése szerint az állomány megnyitásáról szóló jegyzőkönyvet eddig az Egyesült Államok, Izrael, Lengyelország, Hollandia és legutóbb Nagy-Britannia ratifikálta. Németország és Luxemburg jelezte, hogy a bizottság következő, májusi ülése előtt befejezi a ratifikálást; arról egyelőre nincs információ, hogy Franciaország, Belgium, Olaszország és Görögország mikor ratifikálja a jegyzőkönyvet.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap