Félmilliárdért ütötték le a Stradivarit
2007. április 4. 16:15
Minden idők második legdrágább hangszere lett az a Stradivarius-hegedű, amelyet 2,7 millió dollárért (500 millió forintért) adtak el.
Korábban
A hétfői aukció sztárja az 1920-es években Murray Lambert brit hegedűművész tulajdona volt, halála után pedig Seymour Solomon New York-i producer, a Vanguard lemezkiadó alapítója vette meg. Bár a mostani vásárló névtelenségbe burkolózott, ügynöke bejelentette, hogy a becses hegedűt alkalmanként kölcsönadják majd híres muzsikusoknak egy-egy koncertre.
A Cremonában élő Stradivari elsősorban hegedűiről híresült el, de készített hárfákat, csellókat és gitárokat is 1737-ben bekövetkezett haláláig. Több mint 1100 hangszer került ki a kezei közül, amelyekből 650 fennmaradt az utókornak is. A köztudatban Stradivariusként emlegetett hegedűk ugyanakkor nem mind az ő alkotásai, mert több ezer hasonlót gyártottak később a mester tiszteletére.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap