Törökbarát törikönyvön vitáznak a görögök
2007. április 11. 11:00
Görögországban felháborodással fogadták az új történelemtankönyvet: a mű sokak szerint veszélyezteti az egészséges nemzeti öntudat kialakítását.
Korábban
A könyv szerzői szerint nagy szükség volt arra, hogy a modern görög történelem megírásakor az eddig megszokottnál finomabban fogalmazzanak. Az új könyv a konfliktusok élének tompítása mellett megpróbálja megérteni a törökök motivációját és tetteit is. Az alkotók nyilatkozata szerint `a könyv megpróbálja csökkenteni a keserű emlékek vezető szerepét`.
A megbékélés felé: Karamanlisz és Erdogan |
Az ortodox egyház még ennél is tovább ment: szerintük a könyv azért szégyenteljes, mert a görög ellenállás és nemzeti mozgalom történelmi szerepét is alulbecsüli. Az egyház vezetői szerint az alkotók legnagyobb vétsége, hogy a törökök által elkövetett bűnöket lecsökkentették, háborúk és konfliktusok helyett a békés együttélést hangsúlyozzák, holott az szerintük egyáltalán nem lenne fontos.
Georgiosz Musztakisz teológus szerint azonban roppant lényeges volna a bigottság és a szélsőséges nacionalizmus eltávolítása az ország jelenkori történelméből. Szerinte a könyv kiváló kezdeményezés, csak a görögök nem elég felkészültek annak befogadására. A kormányzat a kritikák és tüntetések ellenére is megtagadta a könyv forgalmazásának leállítását, bár némi változtatás szerintük is szükséges lehet egyes pontokon. Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök szerint egyébként "nagyon fontos a történelem tanulmányozása, hiszen csak így kerülhetjük el, hogy a múlt hibái megismétlődjenek".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap