Nyilvános az őskori ingatlanosok kiskátéja
2007. április 16. 16:15
Egy új tanulmány szerint az őskori britek is előre meghatározott szempontok alapján választottak maguknak lakhelyet.
Korábban
A három éven át készített tanulmány készítői a Yorkshire-i Dales mellett 230, míg az észak-angliai Peak Districtben 190 barlangot vizsgáltak meg, és arra a következtetésre jutottak, hogy i.e. 4000 és 2000 között az ősemberek előre meghatározott feltételek alapján választottak maguknak lakóhelyet.
Csodás kilátás |
Andrew Chamberlain, a Sheffieldi Egyetem régészeti tanszékének vezetője szerint az őskori lakhelyválasztás során sokat nyomott a latban a barlang bejáratának mérete, a járatok nagysága, illetve a kelet vagy nyugat felé néző bejárat is. A legkelendőbbek a magasan fekvő és a teraszos bejáratú barlangok voltak - állítja.
Escape to country: a zöldövezeti apartman |
Lehetséges azonban, hogy a barlangokat intenzívebben hasznosították: az őskori emberek ugyanis nem csak laktak a barlangokban, hanem ott folytatták rituális tevékenységeiket, sőt még oda is temetkeztek. A kutatók szerint a most összegyűjtött adatok és az ezekből meghatározott fő kritériumok a jövőben segíthetnek meghatározni, hogy mely barlangokban érdemes régészeti emlékek után kutatni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20