Közel-keleti háborút tervezett az Egyesült Államok
2007. április 25. 12:00
Az Egyesült Államok 1967-ben, a hatnapos háború előtti hetekben egy rövid ideig azt tervezte, hogy megtámadja Izraelt, ha az további katonai terjeszkedésbe fog.
Korábban
Az 1967-es, más néven hatnapos háború ezen ismeretlen oldalát eddig igen kevesen ismerték, hiszen az erre vonatkozó dokumentumokat egész mostanáig szigorúan titkosították. Azokat eredetileg a washingtoni Védelmi Elemzések Központjának szakértője L.Weinstein szerkesztette egybe, amikor 1968 februárjában `A 14-es számú kritikus incidens` címmel vetette papírra az egy évvel korábbi terveket. Az elemzést most már akárki tanulmányozhatja, bár az abban szereplő források identitásának megőrzése és haditervek pontos részleteinek cenzúrázása sokak szerint erősen megkérdőjelezve a dokumentum szavahihetőségét.
A tábornok azonban kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ezek az alapelvek még mindig követhetőek-e, mivel szerinte Izrael túlzottan megerősödött katonailag, így lehetséges, hogy az amerikai lakosság evakuálása egyszerűbb lenne. Egy esetleges háborút szerinte csak határozott és erős katonai fellépéssel állíthatnának meg, akár az arabok akár Izrael ellen. Arra azonban vigyázni kell, hogy a zsidó állam nyílt támogatásának még a látszatát is elkerüljék, hiszen így a szovjetek is határozottabban támogatják majd az arabokat - állította. Szerinte a hidegháború kulcsát is a Közel-Kelet jelenti, így vigyázni kell az ott fennálló status quo-ra.
Június 6-ára nyilvánvalóvá váltak az izraeli légierő sikerei, ezért az amerikai főparancsnokság a katonai beavatkozás elhalasztása és a diplomáciai rendezés elindítása mellett döntött. Fontosnak tartották az ENSZ bevonását, és a szovjetekkel folytatott tárgyalásokat is. Utóbbiak azért lehettek különösen szükségesek, mert az Izrael elpusztításától való félelmet ekkorra az arab államokmegsemmisülésének réme váltotta fel, amely viszont akár szovjet intervenciót is eredményezhetett volna - áll a tanulmányban.
Az egykori izraeli katonai főparancsnokok is nyilatkoztak a lapnak: elmondásuk szerint nem tudtak arról, hogy Amerikának ilyen tervei voltak, ám az biztos, hogy nem hagyták volna megállítani magukat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap