Megtalálták az első világháború elveszett hadseregét
2007. július 24. 12:00
Közel 90 évvel azután, hogy brit és nemzetközösségi katonák haltak meg és tűntek el az első világháború észak-franciaországi csataterein, angol történészek 400 elveszett sírt azonosítottak Fromelles mellett.
Korábban
91 évvel ezelőtt, 1916. július 19-20-án az észak-francia Fromelles-nél az antant csapatai támadást indítottak a német frontvonalak ellen. Az ütközet célja a németek figyelmének elterelése és csapataik Somme-tól történő elvonása volt, míg a fő támadásra 80 kilométerre délre került sor. A megerősített német pozíciók elleni roham azonban katasztrófához vezetett, és közel 5500 ausztrál és 1500 brit katona halt meg vagy sérült meg súlyosan. A harcban 399 katona tűnt el végleg, akik a túlélők szerint kivételes bátorsággal álltak helyt, és a golyókat fogták fel, hogy védjék a többieket.
A Glasgow-i Egyetem Csatatérkutató Tanulmányok Régészeti Központjának szakértői most a müncheni első világháborús levéltár áttanulmányozása után és a Fromelles melletti kiterjedt geofizikai, radar és topográfiai felméréssel, illetve fémkeresőkkel végzett kutatások után biztosak benne, hogy megtalálták a nyughelyet.
A Központ igazgatója, Dr. Tony Pollard szerint "ezek az emberek elvesztek a történelem számára. Ha ma átsétálunk a mezőn, nem is gondolnánk, hogy 400-an nyugszanak a lábunk alatt. A német levéltárak új fényben világították meg a helyet. A birtokunkban van a helyszínen állomásozó bajor csapatok parancsnokának utasítása, hogy ássanak sírokat a 400 szövetséges halottnak. A kutatással megtaláltuk ezeket a sírokat, és szerintünk a testek ott lehetnek. Semmi nem utal arra, hogy valaha is elvitték volna azokat"
A történészek most bemutatták eredményeiket a kutatást szervező és irányító világháborús örökségi testületeknek az ausztrál kormányzatnak, egyben értesítették a francia hatóságokat is, engedélyt kérve a további kutatásokhoz és az esetleges újratemetésekhez.
Legutóbb 1998-ban találtak világháborús tömegsírt Arras mellett, ahol 27 embert temettek el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap