A kanadai rendőrség is szemmel tartotta John Lennont
2007. július 25. 17:00
Nemcsak az amerikai hatóságok, hanem a kanadai rendőrség is figyelte annak idején John Lennont és Yoko Onót - derül ki a Kanadai Királyi Csendőrség (GRC) most nyilvánosságra került jelentéséből.
Korábban
A Beatles alapítója már 1969 decemberében kanadai tartózkodása idején beszélt arról a médiának, hogy szeretne az országban egy nagy békefesztivált rendezni, de annak eddig nem volt semmi nyoma, hogy a kanadai hatóságok figyelték volna minden léptét. Pedig nem ez lett volna az első békeakciója Kanadában: 1969. június 1-én Montrealban a helyi Hilton szálloda 1742. számú szobájában készült el a Give Peace A Chance című békedal felvétele, amelyben rajta és Yokón kívül olyan hírességek vettek részt, mint Petula Clark, Allen Ginsberg költő, dr. Timothy Leary, az "LSD-kultúra" atyja és Murray The K., legendás lemezlovas. Három hónappal később új csapata, az alkalmi zenekarnak indult Plastic Ono Band, soraiban Eric Claptonnal, békekoncertet adott Torontóban, amely később a Live Peace In Toronto címen jelent meg lemezen.
John Lennon és Yoko Ono 1971-ben költözött az Egyesült Államokba, 1975-ben kapták meg az amerikai állampolgárságot, de az FBI és a CIA Lennont haláláig figyelte. Richard Nixon elnök különösen félt Lennontól, akinek amerikai tartózkodása erősítést jelentett a vietnami háború ellen tiltakozó mozgalmaknak, és felvetette őt "közellenségei toplistájára" is.
A Lennonról szóló több mint ezer oldalt kitevő rendőrségi és titkos szolgálati dossziék egy részét a mai napig nem hozták nyilvánosságra, és ezért ma is tartják magukat azok a feltételezések, hogy gyilkosa, az elmebetegnek tartott Mark David Chapman, valójában "felsőbb utasításra" cselekedett.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap