Nemzetközi kiállítás Szent Imre ezer évéről
2007. augusztus 6. 16:00
A történelmi Magyarország területéről körülbelül száz alkotás látható majd a Szent Imre kultuszát bemutató nemzetközi millenniumi kiállításon augusztus 11-től.
Korábban
Felhívta a figyelmet arra, hogy Szent Imre kultuszának emlékei a Kárpát-medencén kívül Lengyelországban, Bécstől Aachenen keresztül Brüsszelig, Nápolytól Firenzén át Zágrábig megtalálhatók. Mint hozzátette, a leghíresebb, Szent Imrét patrónusának tudó történeti személyiség Amerigo Vespucci, Amerika névadója volt.
A sajtóreferens kiemelte: a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum történeti öröksége, hogy épülete, a volt székesfehérvári ferences rendház a hagyomány szerint Szent Imre egykori születési helyén áll. "Ezért szeretnénk a jeles ünnepet méltóképpen, egy nagyszabású kiállítással megünnepelni" - közölte. A kiállítás tudományos előkészítését Kerny Terézia gyűjteményvezető, Prokopp Mária egyetemi tanár, Szilárdfy Zoltán művészettörténész és Bizzer István (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, művészettörténeti tanszék) segíti. A műtárgyak listáját a múzeum az ő javaslataik alapján állítja össze.
Az eddigi tárgyalások alapján születésének millenniumán Szent Imre szülőhelyére körülbelül száz alkotás "látogat" el, egyebek közt az Országos Széchényi Könyvtárból, a Magyar Nemzeti Galériából, a Magyar Nemzeti Múzeumból, valamint több egyházi gyűjteményből. A november 11-ig megtekinthető kiállításon látható lesz a csíksomlyói plébániatemplom fogadalmi Szent Imre-képe, s a koronázási palást 1613-ban készült pannonhalmi másolata.
"Székesfehérvár ezeréves szülöttének ma is érvényes üzenetét, a megtalált szabadság és öröm jó hírét szeretnénk átadni a város és az ország közönségének" - közölték a szervezők.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap