Megújulhat a Mohácsi Történelmi Emlékhely
2007. augusztus 21. 08:00
2010-re megújulhat a mohácsi csatának emléket állító sátorhelyi Mohácsi Történelmi Emlékhely - számolt be róla a múlt héten az Új Dunántúli Napló.
Korábban
Beszámolt arról, hogy a pénzből két, egyenként 300 négyzetméteres kiállítóhelyet építenének. Ezekben interaktív csatatörténeti tárlatot rendeznének be, melynek megtekintéséhez több nyelven beszélő tárlatvezetők nyújtanának segítséget. Hozzátette: mindez kiegészülne egy középkori hangulatot idéző étteremmel, valamint emléktárgyakat árusító bolttal is.
Horváthné Buchert Eszter magyarázata szerint a fejlesztésekre az emlékhely vonzerejének növelése miatt van szükség. Amíg ugyanis megnyitásának évében, 1976-ban 100 ezer, addig tavaly már csak 16 ezer látogatója volt - olvasható a baranyai napilapban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap