Katonai célpont lett az iraki könyvtár
2007. augusztus 21. 12:00
Az Iraki Nemzeti Könyvtár és Levéltár igazgatója szerint miután a helyi biztonsági erők elfoglalták az épületet, veszélybe került az ország legfontosabb kulturális intézménye.
Korábban
Saad Eskander, a könyvtárat 2003 óta vezető elismert kurd történész elmondta, hogy az épületet mintegy 20 felfegyverzett iraki katona foglalta el. `A nemzeti levéltárat katonai célponttá változtatták, hiszen a szélsőségesek biztosan megtámadják majd az iraki erőket` - mondta. A katonák a nem messze fekvő Kadhimiya mecset felé igyekvő siíta hívők védelme érdekében foglalták el a területet, és már hozzá is kezdtek a főbejárat, valamint az ajtók és ablakok lerombolásához.
"A többi hétköznapi emberhez hasonlóan beszorultunk a szélsőségesek és terroristák, illetve az iraki-amerikai csapatok közé." Eskander mind az amerikaiakat, mind pedig az iraki erőket felelőssé teszi az esetleges károkért és az áldozatokért. A történész a leginkább azt tartja megdöbbentőnek, hogy az eset kapcsán senki sem hajlandó magyarázattal szolgálni.
A Szaddám Huszein uralmának megdöntését követő káoszban az Iraki Nemzeti Múzeumhoz hasonlóan a könyvtár és a levéltár is súlyos károkat szenvedett. Az épület nagy részét felgyújtották és kifosztották, a könyvtár elvesztette gyűjteményének 25%-át, köztük sok könyvritkaságot, a levéltár pedig 60%-os veszteséggel számol, amibe számos, az oszmán korszakból származó, pótolhatatlan irat is beletartozik.
A pusztítás óta Eskander és csapata helyreállította a könyvtárat és a levéltárat. Az igazgató egy - a British Library honlapján olvasható - blogot is létrehozott, amelyben leírja mindennapi nehézségeit és a Bagdadban uralkodó állapotokat. "Nincs senki, aki támogatna bennünket itt, Irakban... Ellenségeskedés vesz körül minket. Nem akarják, hogy a kulturális intézményeket liberális, világi szellemű emberek irányítsák" - véli Eskander.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap