Történelmi menedékhely volt Albánia
2007. augusztus 27. 12:00
Egy régészeti csoport szerint Észak-Albánia eldugott hegyei hosszú időn át szolgáltak menedékül a különböző korok száműzöttjei számára.
Korábban
A Michael Galaty vezette régészcsoport eredetileg azért ment az észak-albániai Shala völgyébe, hogy felkutassa, milyen emlékeket hagytak hátra az oszmán-török terjeszkedés elől ide menekülők. A Grunas falu közelében található romokról eleinte azt hitték, hogy az 1500-as évekből származnak, amikor a száműzöttek benépesítették a területet.
Az eredmény több okból is érdekes, Görögországtól északra ugyanis i.e. 800 körül kezdődött az átmenet a bronzkorból a vaskorba. A görögök ekkor hagyták maguk mögött a több évszázadig tartó, ún. sötét kort, és bonyolódtak harcba az Adriai-tenger partján fekvő illír királyságokkal az észak-albán hegyek lábánál. Kérdés, hogy a grunasi erőd ellenük épült, vagy éppen az illír királyság része volt.
Galaty régészcsapata öt épületet (kettő kőből készült), sárral tapasztott házakat, két őrtorony alapjait, egy kaput és hatalmas teraszokat tárt fel, ahol i.e. 1000-től néhány száz ember lakhatott. A teraszokat gondosan megtervezték, ami a klasszikus görög világra jellemző, és eddig ismeretlen volt az észak-albániai térségben. Bár Grunas lakóit még nem sikerült azonosítani, az ott fellelt tárgyi leletek Albánia déli részéről, az illír partok közeléből származnak. A Shala völgyében tehát olyan népek laktak, akik kereskedelmi kapcsolatban álltak az illírekkel, vagy éppen előlük rejtőztek el.
Az eldugott helyet ma már nem kalózok vagy birodalomépítők foglalják el, hanem a síelők, akiket a tél és a koszovói helyzet lassú javulása vonzott a területre. "Ha utat építenek a völgybe, akkor vége a nyugalomnak. Ez a hely viszont túl gyönyörű ahhoz, hogy örökre rejtve maradjon" - mondta Galaty.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- 13:37
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap