Tisztázhatják az utolsó svájci boszorkány nevét
2007. szeptember 25. 11:00
Az utolsó svájci kivégzésre 200 évvel ezelőtt került sor, és a helyi aktivisták szerint a boszorkány emlékére megnyílt múzeummal végre tisztázhatják Anna Göldi nevét.
Korábban
Anna Göldi 1765-ben érkezett meg a svájci Glarus kantonba, hogy szobalányként dolgozzon, majd Jakob Tschudi házában helyezkedett el, aki a város magisztrátusának tagjaként emelkedő politikai karriert tudhatott magáénak. Minden rendben is ment, amíg egyik reggel a gyerekek a tejben, illetve két nappal később a kenyérben is tűket találtak, és a gyanú hamar Annára terelődött.
Festmény Anna Göldiről - Nézze meg a BBC tudósítását is! |
Walter Hauser, egy helyi újságíró a BBC tudósítása szerint úgy gondolja, hogy a nőnek a viszonylag elzárt kantonban nem a fennmaradt középkori babonák miatt kellett meghalnia. Az eset aktáinak áttanulmányozásával ugyanis perdöntő bizonyítékot talált: eszerint ugyanis a házigazdának mindvégig viszonya volt a nővel. Göldi azonban egy idő után teher lett a férfi számára, így úgy döntött, hogy törvényes úton szabadul meg tőle, hogy Anna ne tudja kiteregetni a viszonyukat. Fritz Schiesser svájci parlamenti képviselő szerint itt az idő a nő rehabilitálására, hiszen szerinte "ma már mindenki egyetért abban, hogy tévedés történt".
A közvélemény azonban igen megosztott az ügyben: sokan nem értik, hogy ma miért kéne bocsánatot kérni a múltbeli bűnökért. Ez az érvelés nem szokatlan az országban: sokáig ezt használták fel a zsidó menekültek második világháborús kárpótlása ellen is. Bár abban az esetben nemzetközi nyomásra végül megoldás született, Glarus vezetői szerint a két eset között egyáltalán nem lehet párhuzamot vonni.
Az Anna Göldi emlékére a múlt hétvégén nyílt múzeum ezért minden bizonnyal elősegíti majd azt a kezdeményezést, hogy a kanton megszabaduljon az utolsó európai boszorkány máig kísértő örökségétől - írta a BBC.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap