Cenzúrázott fényképek a kékcédulás voksolásról
2007. szeptember 27. 14:00
A Külügyminisztériumnak a Magyar Országos Levéltárban őrzött iratfondjából különleges válogatás került elő az 1947. augusztus 31-én tartott kékcédulás választásokról. A kollekciót G. Vass István mutatta be az Archívneten.
Korábban
A fotógyűjtemény darabjai, illetve összefüggő sorozatot képező tematikus egységei részben a Külügyminisztérium Kulturális osztálya működése során, részben egyéb szervezeti egységek, követségek tevékenységének eredményeként keletkeztek. Általában valamely ügyirat mellékleteként kerültek a minisztérium irattárába, ahol azután a későbbi rendezés során - korántsem következetesen és teljes körűen - az aktáktól elkülönítve külön gyűjteményt hoztak létre belőlük. Szerencsés esetben a fotók hátoldalán található, vagy a mellettük külön lapon olvasható feljegyzés alapján megállapítható, hogy mely ügyiratból emelték ki, és a felvételek milyen eseményt milyen céllal örökítettek meg.
Az egyik szavazókörnél türelmesen sorban állnak az emberek és várják, hogy sor kerüljön rájuk |
A képsorozat feltűnően hiányos és aránytalan abból a szempontból, hogy - egy kivételével - csak a Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok nagygyűléseit és vezetőit örökítette meg. A választási küzdelem olyan meghatározó ellenzéki szereplőiről, mint Barankovics István, Pfeiffer Zoltán vagy Balogh István, ill. az általuk vezetett pártokról egyetlen fotó sem található a gyűjteményben. Jellemző továbbá az is, hogy a kivételt képező egyetlen ellenzéki párt (a Magyar Radikális Párt és a hozzá csatlakozott Peyer Károly vezette csoport) választási gyűlését bemutató fotóhoz kapcsolódó szöveg (a többitől eltérően) meglehetősen negatív hangütésű.
Mihályfi Ernő tájékoztatásügyi és ideiglenes külügyminiszter, és felesége igazolják magukat a szavazóbizottság előtt |
Nézze meg a teljes kollekciót az Archívneten!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05