Katolikus vonások Shakespeare műveiben
2007. november 28. 18:00
A kutatók évszázadok óta próbálják megfejteni az irodalomtörténet egyik enigmáját: milyen valláshoz, egyházhoz vagy éppen felekezethez tartozhatott William Shakespeare?
Korábban
Bár a Shakespeare-rel kapcsolatos életrajzi adatok dokumentumokkal történő alátámasztása igencsak ingoványos terület, a szerző mégis azt állítja, hogy egy olyan 18. századi dokumentumot sikerült előásnia, amely szerint az avoni hattyú apja hithű katolikus volt. Emellett szerinte egy 17. századi anglikán, Richard Davies is megörökítette, hogy a nagy drámaíró pápistaként halt meg.
A kutatóknak azonban leginkább a darabok jelentik az igazi kutatási területet, és Beauregard is itt volt igazán elemében, hiszen évtizedek óta tanítja Shakespeare műveit. Szerinte a szerző vallásosságára utal például, amikor Hamletnek megjelenik apja szelleme, és arról beszél, hogy a purgatóriumban van. A Szeget szeggel Izabellája egy ifjú apácanövendék, aki egyben a katolikus erkölcs szimbóluma, míg más darabokban is a tiszta élet szimbólumai és jelképei elevenednek meg.
A Vihar című darab zárása (De már se szellem, se varázs, se báj; végül még kétségbe esem és imádkozom kegyesen, s az irgalom, az isteni, maga fog még fölmenteni. Mint ti azítéletnapon , hadd menjek én is szabadon.) a szerző szerint egy egyértelmű, az egész életművet összegző katolikus utalás lehet. "A protestánsok szerint ugyanis a hit is elég, és nincs szükség imákra" - állítja a tiszteletes.
A lap szerint azonban nem feltétlen kellett katolikusnak lenni, hogy ilyeneket írjon, "hiszen Bram Stokernek sem kellett hinnie a vámpírokban, hogy megalkossa Drakula alakját". A szerző szerint azonban a hasonló elemek gyakorisága miatt valószínűsíthető a hitbéli hovatartozás.
Stephen Greenblatt professzor, a Harvard Egyetem reneszánsz irodalmi tanszékének munkatársa szerint azonban Shakespeare-t inkább az egész életen át tartó kívülállóság jellemezte. Szerinte nem valószínű, hogy bármilyen vallást hívőn követhetett volna. A kérdés így továbbra is nyitva marad, hiszen a Bárd művei olyan egyetemes értékeket képviselnek, amelyekből mindkét fél kiolvashatja a neki tetsző érveket - írta a lap.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap