A metróépítés ára, avagy ahol még sosem járt forgatócsoport
2007. november 30. 14:00
A metróépítés története már kissé lerágott csont. Vagy mégsem? A szerkesztőség munkatársai egy olyan bunkerben jártak, amelyet a földalatti munkálatok során a pártelit védelmére építettek - derül ki a Múlt-kor második évfolyamának tizenkettedik adásából.
Korábban
A Közlekedési- és Postaügyi Minisztérium rendelkezésére és irányításával 1949-ben megkezdődött a metró törzshálózatának, illetve első vonalának tervezése. A tervezési munkával kezdetben az Állami Mélyépítési Tervező Vállalat keretében létrehozott tervezőiroda foglalkozott. A KPM Közlekedési Kollégium 1949 decemberében tárgyalta és hagyta jóvá a vonalvezetési tanulmányt, ezután kezdődött a tulajdonképpen tervezés. 1950-ben megalakult a Metró és HÉV Igazgatóság jegelődje a Földalatti Vasút Vállalat, melynek feladata abban az időben a beruházás szervezése volt.
Az elhatározás után négy és fél hónappal a Szent István téri szállítóakna süllyesztésével megkezdődött a metró építése. Már nagy ütemben folyt az építkezés, amikor 1950 szeptemberében a Minisztertanács határozatot hozott a budapesti metróhálózat kiépítésére. A határozat a kelet-nyugati vonal Népstadion - Deák tér szakaszra pedig 1955. évi üzembe helyezési határidőt szabott meg. 1954 februárjában egy kormányhatározat leállította az építkezést - a folytatás pontos időpontjának megjelölése nélkül - olyan befejező munkákat engedélyezve, amelyek a felszíni épületek biztonsága szempontjából elengedhetetlenek voltak.
Ezt a kiskaput kihasználva a tényleges építkezés az év végéig folytatódott. Ezután csak állagmegóvási munkák folytak, ekkor rövid időre szóló, ideiglenes megoldások születtek. 1958-ban indították el az úgynevezett szigetelési programot, ennek keretében végleges szigeteléssel látták el az építményeket. Ettől kezdve csak olyan munkákat végeztek, amelyek a végeleges létesítményeknek részei.
A végleges gazdasági programot 1963-ban hagyták jóvá, hivatalosan ebben az időben indult újra Budapesten a metró építése. Ekkor döntöttek az Astoria állomás megépítéséről, valamint a vonal Fehér útig történő meghosszabbításáról is. Az első szakasz átadását 1970. év végére, a teljes vonal befejezésének időpontját 1973-ra írták elő. Ettől kezdve folyamatosan haladt a munka. 1970 elejére a Földalatti Vasút Vállalat feladata kibővült, készülni kellett az üzemeltetés feladatainak ellátására is, a vállalat neve ekkor "Metró" Budapesti Földalatti Vasút lett.
1970. április 2-án az Örs vezér tere - Deák tér közötti szakaszt, 1972. december 22-én a Deák tér - Déli pályaudvar közötti szakaszt adhatták át az utasforgalomnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.