Fiaskóval fenyeget Québec alapításának 400. évfordulója
2008. január 30. 12:00
A királynőt nem hívták meg, a pápa sem teszi tiszteletét, és még az is kiderülhet, hogy nem Québec Kanada legrégibb városa.
Korábban
Az erős lobbi ellenére XVI. Benedek pápa nem celebrál misét júniusban Québecben, bár a szervezők nagyon számítottak rá, hogy ezzel is felhívják a figyelmet az Eucharisztikus Világkongresszusra, valamint a város alapításának évfordulójára rendezett ünnepségekre. Marc Ouellet bíboros, Québec érseke szerint a Vatikán a pápa sűrű programjával és egészségi aggodalmakkal indokolta a döntést.
Ouellet bíboros 2005 áprilisa, a pápa megválasztása óta lobbizik azért, hogy a katolikus egyházfő ellátogasson Québecbe. Az Eucharisztikus Világkongresszus szervezői biztosra vették a látogatását, hiszen a pápák rendszeresen megjelennek ezeken a négyévenként megtartott összejöveteleken. A szervezők 200 ezer hívet vártak a pápa által celebrált utolsó misére; a látogatás elmaradásával ez a szám mintegy felére csökken.
A problémás szilveszter |
Szilveszter éjszakáján ennek ellenére mintegy félmillió ember vonult Québec utcáira ünnepelni, de a szervezők nem tudtak megfelelni az elvárásoknak: nem volt elég közlekedési eszköz, elmaradtak a beígért kivetítők, és az utolsó pillanatban még az éjféli tűzijátékot is le kellett fújni. Ezután a szervezőbizottság elnökét és a szervezőket azóta elbocsátották. A 6 millió dolláros Urban Opera nevű rendezvényt, ahol helyi színtársulatok egy nagyszabású musicalt mutattak volna be, szintén törölni kell.
Charest miniszterelnök ennek ellenére azzal érvel, hogy Jacques Cartier, francia felfedező már 1541-ben erődöt épített Québec közelében. "Ez a vita egyáltalán nem újkeletű, de úgy vélem St. John polgármesterének és Danny Williamsnak (Új-Foundland miniszterelnökének) el kellene jönnie Québecbe, és itt előadnia az érveket" - mondta Charest, mielőtt elutazott Párizsba, hogy találkozzon François Fillon, francia miniszterelnökkel. A megbeszélések témája Franciaország részvétele lesz az ünnepségeken: a tervek szerint Nicolas Sarkozy, francia elnök októberben hivatalos látogatást tesz Québecben, ahol a francia nyelvű országok vezetői találkoznak.
Québec városát 1608 nyarán Samuel de Champlain, francia tengerész alapította. Jacques Cartier már 1541-ben próbálkozott ezen a helyen egy település létrehozásával, de a vitaminhiány, a hideg időjárás és az ellenséges őslakosok meghiúsították a tervet. St. John kikötőjében 1583-ban kezdtek letelepedni az első európaiak, amikor Sir Humphrey Gilbert (Sir Walter Raleigh féltestvére) Angliának követelte a területet. Az 1600-as évek elején egy Oxford nevű család ültetvényt hozott itt létre, valószínűleg Beck's Cove közelében. St. John azért tartja magát Kanada legrégibb városának, mivel 1785-ben elsőként kapott királyi oklevelet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap