Kigyomlálják Szálasi álnevét a hősi tábláról
2008. február 8. 13:30
Lukács Ferenc néven Szálasi Ferenc szerepel a hivatalos nemzeti emlékhelyként számon tartott Rákoskeresztúri Köztemető 298-as parcellájának márványtábláján.
Korábban
Várhatóan tavaszra végez munkájával a 298-as és a 301-es parcellát, valamint a `hősi táblán` szereplő neveket vizsgáló történészbizottság. `Olyan hiteles anyagnak szánom ezt, amit ezek a tekintélyes urak aláírnak, és ennek megfelelően módosul a tábla. Ha kell, kicserélődik, ha kell, lekerülnek nevek vagy felkerülnek` - mondta Boross Péter.
Boross Péter közölte: egy nem sokkal korábban megjelent újságcikk alapján tavaly decemberben kért fel öt történészt - Horváth Miklóst, M. Kiss Sándort, Rainer M. Jánost, Szakály Sándort és Zinner Tibort - arra, hogy vizsgálják meg egyebek mellett azt, hogy a márványtáblán szereplő nevek valójában kiket takarnak.
Boross rámutatott: az emléktáblán keretlegények és nyilasok neve is szerepel. A vizsgálat a történészeknek sem egyszerű, hiszen 1945 után "gazembert és ártatlant is kivégeztek" - húzta alá. Ha kiderül, hogy Szálasi Ferenc álneve is a táblán van, akkor természetesen azt is eltávolítják - mondta Boross.
Kovács Tamás történész csütörtökön a Klubrádióban azt mondta, hogy Lukács Ferenc néven Szálasi Ferenc szerepel a hivatalos nemzeti emlékhelyként számon tartott temető márványtábláján. A történész a Népszabadságnak azt nyilatkozta, hogy a rendőrség politikai osztálya a "nemzetvezető" 1946-os kivégzése után meghamisította Szálasi Ferenc halotti anyakönyvi kivonatát, és Lukács Ferenc néven temették el. Más adatait és kivégzésének dátumát is módosították.
A műsorban Ungváry Krisztián történész is emlékeztetett: azt eddig is lehetett tudni, hogy a 298-as parcellába temettek minden 1945 után kivégzettet, bűnösöket és ártatlanokat. Szerinte a parcellával az a gond, hogy egyszer már átrendezték, a Rákosi korszakban oda temették a koncepciós perbe temetett kommunistákat, akiket Sztálin halála után kihantoltak. Ungváry Krisztián úgy véli, a táblának minél hamarabb le kell kerülnie onnan egyebek mellet azért, mert oda külföldi államférfiak is járnak koszorúzni. Ám kérdés, hogy mi kerüljön a helyére, mert szerinte a magyar politikai életbe ezügyben nem lesz egyhamar konszenzus.
Boross nem tudja, miért éppen most került napvilágra ez az állítás. Kérdés, hogy ha valaki tudott erről, akkor miért nem szólt időben - tette hozzá. Nem kísérte figyelemmel, hogy a szélsőjobboldali csoportok rendszeresen Szálasi Ferenc születésnapján vonultak a 298-as parcellához - válaszolta Boross Péter a távirati iroda kérdésére.
Az egykori miniszterelnök kiemelte: nem szeretné, ha a tábla készítőit azzal gyanúsítanák, hogy szándékosan írták fel Szálasi álnevét. A nemzetiszocialista politikus, több nyilaskeresztes és hungarista párt megalapítója, 1944-1945 között Magyarország "nemzetvezetője" volt. A népbíróság 1946-ban háborús bűnökért ítélte halálra.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap