Katonai tábor épült az ókori Ur városára
2008. február 28. 11:00
Amikor Mohammed al-Oraibi iraki régészeti miniszter az ókori Urra gondol: a megszállók miatt ugyanis több szinten is veszélybe került az ország kulturális és történeti identitása.
Korábban
Margarethe van Ess - aki Irak 2003 évi lerohanását megelőzően a Német Régészeti Intézet megbízásából Uruk ókori város területén egy másik mezopotámiai városállam után kutatott - szintén elhült a legújabb műholdfelvételek láttán. Azokon jól látható, hogy Tallil katonai repülőtér kiépítése következtében Nasszírija város közelében súlyosan megrongálódott Uruk valamikor lakott domboldala. Az Irak-szakértő régésznő megdöbbenéssel állapította meg, hogy `a város délkeleti részének egynegyedét ledózerolták`.
Uruk városában - ahol korábban az i.e. 3. évezredből fennmaradt sírokra bukkantak, a sírkamrákban aranyból készített sisakokkal, hangszerekkel és más értékes tárgyakkal - a helyzet Babilon öt évvel ezelőtti állapotára emlékeztet. Akkor a világ minden részéből érkezett kutatók addig tiltakoztak az amerikai és lengyel katonák által a romterületen végbevitt pusztítás ellen, amíg azok el nem hagyták Nabukodonozor király egykori fővárosát.
Összességében a régészek rossz bizonyítványt állítottak ki az Irakban állomásozó amerikai katonákról. A hadsereg vezetőségének legalább egy része azonban megértette azóta, hogy az iraki sumér, babiloni és asszír műemlékek az emberiség történelmének részét alkotják, amit meg kell védeni. Tavaly a tábornokok régészeti jelentőségű helységek képével ékesített játékkártyákat osztottak szét katonáik között. Az egyik kártyán a Bagdadtól délre fekvő Ktésziphón ókori város területén található, a világon legnagyobbnak tartott szabadban álló téglaív látható. "Ez a település tizenhét évszázadot kibírt. Vajon téged is ki fog bírni?" - olvasható a játékkártya feliratán.
Az ókori Ur (Uruk) városa az Eufrátesz déli folyásánál (ma Irak) kb. i.e. 4300-tól lakott hely volt. I.e. 2000 körül vezető szerepet játszott Mezopotámiában. Régészeti feltárását (királysírok, ékírásos táblák, feliratok, stb.) mások nyomán az angol L. Volley végezte 1927-1934-ben. Egyes vélemények szerint a Bibliában Ábrahám lakhelyeként említett Úr-Kaszkim azonos Urral.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.