Betontörténelem a náci limes mentén
2008. március 3. 12:00
A nácik által épített Atlanti fal (Atlantikwall) hatalmas méretű erődvonal volt. Maradványai úgy húzódnak végig Európán, mint a római kori romok.
Korábban
Ma, 63 évvel a második világháború befejezése után, mindenki megtekintheti, ami ebből a hatalmas vállalkozásból megmaradt, de csak kevesen tudják elképzelni, mekkora is volt ez a fal. Az erődvonalról nem készült leltár, de szakértői becslés szerint legalább 6000 bunker és erődített őrház áll még szétszórtan Európa nyugati partvonala mentén.
E hatalmas erődrendszer tervezője Fritz Todt, Hitler közvetlen munkatársa volt, aki az 1930-as években vált rohamosztagosból főépítésszé. Az ő nevéhez fűződik a németországi autópályák építése, amelyeket a háború után Franciaországon keresztül egészen Spanyolországig el akart vezetni. Képes volt rendkívül rövid idő alatt összetett problémákat is megoldani, ezért Hitler igen tisztelte. A Todt-szervezet 15 ezer, különféle formájú és méretű tengerparti bunkert tervezett az atlanti part legsebezhetőbb pontjain. Az építést a szövetségesek 1944. júniusi partraszállása szakította félbe.
Az Európai Bizottság néhány évvel ezelőtt 100 ezer eurót adott az Atlanti falat bemutató virtuális múzeum felállítására. A fő szervező, Gennaro Postiglione, a milánói Műszaki Egyetem építészeti tanszékének professzora szerint a bunkerekkel eddig senki sem törődött, mert az emberek "túl ijesztőnek tartották, és ki akarták törölni az emlékezetükből." Gennaro Postiglione viszont úgy véli, sokkal egészségesebb lenne szembenézni a múlttal.
Mások megtanultak együtt élni velük, mivel a lebontás hatalmas költséggel járna. A legnagyobb építmények - 6 német tengeralattjáró-javító bázis - 4,5 méter vastagságú vasbetonból készültek, és két futballpálya méretű területet foglalnak el. A bordeaux-i tengeralattjáró-támaszpont épp egy népszerű áruház mellett található. Egy helyi művész azt javasolta, hogy kúszónövényekkel rejtsék el az építményt. "Ha felrobbantanánk, a fél város vele pusztulna." A városatyák azonban elutasították a javaslatot, mondván az nem eléggé ambiciózus.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05