Reagan után kémkedhetett Putyin
2009. március 22. 10:39 MTI
Vlagyimir Putyint fedezte fel egy régi fotón Pete Souza, akit a minap neveztek ki Barack Obama elnök fehér házi fotósává: úgy látta, hogy a Ronald Reagan néhai amerikai elnök moszkvai látogatásáról készült képeken Vlagyimir Putyin is látható turistának öltözve, ám az orosz lapok pénteken cáfolták az állítást.
Korábban
Ronald Reagan 1988-ban járt Moszkvában, s egyéb programjai között sétált egyet a Vörös téren. A képen az előtérben az amerikai elnök látható, amint kezet nyújt egy tíz év körüli kisfiúnak, körülöttük a kíséret tagjai - közöttük mintha Szergej Lavrov mai külügyminiszter is látható lenne - mögöttük a teljesen üres Vörös tér, s a kisfiú mögött egy szőke férfiú áll csíkos pólóban, nyakában fényképezőgéppel és fénymérővel.
A Komszomolszkaja Pravda című lap pénteken cáfolta, hogy az "ármányos oroszok a véletlenül arra járó turista szerepében egy KGB-ügynököt küldtek a vendég elé". A lap szerint mindenekelőtt köztudott, hogy Putyin a külföldi hírszerzés munkatársaként az adott időpontban Drezdában dolgozott, és semmi ok nem volt arra, hogy Reagan látogatására éppen őt hazahívják. Másodszor is az "ál-Putyin" jobb csuklója üres, noha köztudott, hogy ott hordja karóráját - írta a lap.
Mindezek alátámasztására közölt egy képet, amely akkoriban Berlinben készült Putyinról és feleségéről, Ljudmilláról. Tény, hogy a képen a mai kormányfő jóval teltebb a Vörös téren látható turistánál, továbbá sokkal vékonyabb, és egészen másképpen nő a haja, vagyis tulajdonképpen jól látható, hogy nem azonos a két személy. Tény azonban, hogy Putyin jobb csuklóján a berlini amatőr felvételen sincs karóra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap