Kódexekkel varázsol el a reneszánsz mecenatúra
2008. március 14. 13:00
A Reneszánsz Év nagyszabású kiállítás-sorozata, a "4x a reneszánszról" első állomását, a Csillag a holló árnyékában című tárlatot Hiller István mutatta be.
Korábban
A Vitéz János reneszánsz tudós, mecénás, esztergomi érsek személyét középpontba állító, használati és díszkódexeket bemutató tárlattal kapcsolatban a miniszter elmondta: a Reneszánsz Év keretéből százmillió forinttal támogatják Vitéz János Esztergomban található egykori dolgozószobájának, a Studiolónak a felújítását.
A Vitéz János és a humanizmus kezdetei Magyarországon alcímet viselő, június 14-éig megtekinthető tárlaton egyházi tárgyú könyvek és világi tárgyú kódexek is helyet kapnak. Az érdeklődők megtekinthetik a 300 körül keletkezett Acaphalos kódexet, amely egy távol-keleti utazást és az ennek során látott népeket, tájakat mutatja be.
Az egyedülálló gyűjteményt felvonultató tárlat darabjai az OSZK-n kívül a müncheni állami könyvtárból, a salzburgi St. Peter könyvtárból, az osztrák nemzeti bibliotékából és a Vatikáni Könyvtárból érkeztek, de műveket adott kölcsön az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára, a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Galéria is.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.