Széchenyi-díjat kapott Gerő András történész
2008. március 16. 17:00
A tudományos teljesítmény külső visszaigazolásának tartja a Széchenyi-díjat Gerő András történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető tanára.
Korábban
A szimbolikus értelemben vett történet azokat a rendezvényeket tükrözi, amelyek a térre szerveződtek. Ez a történet 1896-ban vette kezdetét, s a mai napig tart. A spirituális történet pedig 1906-ban kezdődik, a szobrokkal, elsőként az Andrássy-szoborral, és jelenleg 2002-vel ér véget, amikor felállították Kovács Béla emlékművét.
Gerő András a jövőről szólva elmondta: szeretne foglalkozni azzal, hogy milyen "nőképek" alakultak ki a 19-20. század fordulóján, amikor erőteljes polgáriasodási folyamaton esett át a Monarchia társadalma. "Ez volt a női továbbtanulás lehetőségének időszaka. Tulajdonképpen az érdekelne, hogy ez az időszak milyen szerepet játszott a modern nőkép kialakulásában: a nő mint angyal, a nő mint a rombolás diszciplínája, a nő mint életet adó diszciplína, s a nő mint a professzionalitás szimbóluma" - összegezte terveit a történészprofesszor.
Gerő András a Széchenyi-díj kapcsán megjegyezte, hogy egy ilyen elismerés után a díjazottnak joga van ahhoz, hogy másokat is javasoljon erre az a kitüntetésre. Mint mondta, abban érdekelt, hogy a díj odaítélése ne a magyar "gerontokratikus" elvek szerint működjön. "Olyanok kapják az elismerést, akiknél még van értelme a díj odaítélésének, mert még ösztönzi őket" - hangsúlyozta Gerő András.
Gerő András 1952-ben született Budapesten. 1977 óta az ELTE oktatója, 1981-től docense, 1996-tól tanszékvezető egyetemi tanára. 2003-tól a Habsburg Történeti Intézet igazgatója. 1990-ben az Utrechti, 1991-ben az Amsterdami, 1994-ben a Pennsylvaniai, 2001-ben pedig a Columbia Egyetem vendégprofesszora.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.