Dokumentumfilm készül az ukrán éhínségről
2008. április 23. 08:00
Az 1932-33-as pusztító ukrajnai éhínségről, a holodomorról készít dokumentumfilmet a Magyar Televízió, amelynek forgatócsoportját kijevi hivatalában Viktor Juscsenko, Ukrajna elnöke is fogadta.
Korábban
Ismertette azokat az erőfeszítéseket, amelyeknek köszönhetően a kijevi parlament az ukránokon elkövetett népirtásként ismerte el a mesterségesen előidézett éhínséget, és amelyekkel Ukrajna igyekszik a nemzetközi közvélemény elé tárni a holodomorral kapcsolatos igazságot.
"Az egészet politikai megfontolásból követték el, hogy leszámoljanak a harmincas évek legfüggetlenebb politikai osztályával, az ukrán parasztsággal" - jelentette ki az elnök. Az ukrán államfő örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy utóbbi években a nemzetközi közvélemény kezdi elismeri a holodomort, Ukrajnában helyreáll a történelmi igazság és az ukrán társadalom részvéttel viszonyul a tragédiához.
Az ukrán elnöki honlap szerint a Magyar Televízió munkatársai Ukrajnának az egykori éhínség által leginkább sújtott déli, keleti és középső régióiban is forgatnak, megszólaltatják az éhínség túlélőit, a holodomor kutatóit, levéltárakban és múzeumokban készítenek felvételeket. A dokumentumfilmet a honlap szerint május végén láthatja a magyar közönség.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap