Restaurálják Nagy Sándor apjának palotáját
2009. április 7. 09:08 MTI
A makedóniai építészet műhelytitkaiba enged bepillantást a világhódító Nagy Sándor apjának, II. Philipposz palotája, amelyet Görögország északi részén, Verginában tártak fel és restaurálnak.
Korábban
A mai Vergina területén állt az ókori Aigai, a makedón királyság fővárosa, mielőtt át nem helyezték a székhelyét Pellába. II. Philipposz i.e. 350-ben kezdte építtetni palotáját, s a munkálatok i.e. 336-ban fejeződtek be. A korabeli feljegyzések szerint az épületegyüttes háromszor nagyobb volt az athéni Akropolisznál.
A palota restaurálására első lépésben 3 millió eurót (879 millió forintot) fordítottak, s a munkálatok során számos érdekesség derült ki az ókori makedón építészetről. A palotát ugyanis annak átadása óta soha nem építették át, semmiféle későbbi beavatkozás nyomai nem fedezhetők fel rajta. Külön érdekességgel szolgált az ókori építészetet tanulmányozó kutatók számára sztoa, a palota homlokzati oldalán lévő kétemeletes oszlopcsarnok. Mindeddig ugyanis úgy tartották, hogy a sztoa csupán az i.e. 2. században jelent meg a görög építészetben, II. Philipposz palotája viszont az i.e. 4. században épült.
A régészek meggyőződése szerint a palota Pütheosz tervei alapján épült - az i.e. 4. században élt görög építész és szobrász nevéhez fűződik például a Halikarnasszoszi mauzóleum is. Az aigai palotán dolgozhatott Leókharész is, a kor egyik legkiemelkedőbb görög szobrásza, aki szintén részt vett a mauzóleum szobordíszeinek elkészítésében.
II. Philipposz, Makedónia királya, i.e. 355 és 336 között uralkodott. Két házasságából hat gyermeke született, egyikük a "világhódító" Nagy Sándor volt. Trónra kerülve azonnal hozzálátott hatalmának megerősítéséhez: új, modern, jól felszerelt hadsereget szervezett, amellyel sikert sikerre halmozva gyarapította országa területét. A hadjáratokhoz szükséges anyagi forrásokat komoly pénzügyi reformja és a trák aranybányák biztosították. Philipposz mégsem hódításaira, hanem diplomáciai sikereire volt a legbüszkébb. Görög riválisait gyakran kijátszotta egymás ellen, és a makedón érdekeket szem előtt tartva hol az egyik, hol a másik oldalon nyújtott katonai támogatást. A háborúk során felvirágzott Makedónia gazdasága és kereskedelme.
A görögök, hogy csökkentsék a makedónok befolyását, egyesítették erőiket és fellázadtak Philipposz uralma ellen. Az i.e 338-ban megvívott khairóneiai sorsdöntő ütközetben azonban Philipphosz fényes győzelmet aratott a görög seregeken, ezután pedig minden figyelmét Perzsia felé fordította.
II. Philipposz vezetésével i.e. 338-ban, a Korinthoszban megtartott összgörög kongresszuson megalakult a pánhellén szövetség. I.e 337-ben egy hadsereget is küldött Parmenion vezetésével, hogy átkeljenek Kis-Ázsiába, előkészítve a nagy hadjáratot. A királynak azonban már nem volt lehetősége valóra váltani az álmát, mert i.e 336-ban a tiszteletére rendezett ünnepélyen a saját testőre, Pauszaniasz meggyilkolta. A trónon kivételes képességű fia, III. Alexandrosz, azaz Nagy Sándor követte, aki seregével átkelt a Hellészpontoszon és hosszú évekig tartó katonai hadjárata során megdöntötte III. Dareiosz perzsa király hatalmát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap